A Kornya-program evangelizációs szolgálatának bemutatása

0
662

A Kornya-program evangelizációs szolgálatának feladata a baptista gyülekezetplántálások és helyi közösségek új gyülekezetalapítását célzó, evangelizációs szolgálatának támogatása a Kornya-program keretén belül elindult evangélistaképzés kiszélesítésével, közös koordinálásával.

A szolgálat az MBE Kornya-program gyülekezetplántálási és evangélistaképzés része, valamint a gyakorlatorientált képzések kiegészítője (lásd BTA, Szünergosz) a Sószóró és a Falumisszió tapasztalatainak felhasználásával.

A fő cél a helyi gyülekezetek misszióját kisegítő képzések és missziós, evangelizációs szolgálatok koordinálása, elősegítése szolgálatkész gyülekezeti tagok toborzása és bevonása által úgy, hogy meghatározott időszakra (pl. hétvége) szervezett, konkrét evangelizációs jellegű missziójához gyakorlati tanítványozás és konkrét evangelizációs segítség társulhasson.

A közös szolgálat remélt áldásai révén az MBE erősödni fog elkötelezett gyülekezeti tagokkal, közösségünkben helyüket, céljukat és szolgálatukat megtaláló fiatalokkal, a jövő vezetői-szolgálói felnövekedésével, megerősödő és megújuló gyülekezetekkel, új gyülekezetplántálások elindulásával.

Az evangelizációs csoportokkal való kapcsolattartással és ezen misszió koordinálásával a Kornya-program vezetősége Sipos Márk lelkipásztort bízta meg. A szolgálat iránt érdeklődők őt kereshetik. Márk elérhetősége: sipos.mark.gyorgy@gmail.com.

Sipos Márk bemutatkozása

Sipos Márk vagyok, baptista lelkész-gyülekezetplántáló. 16 évesen jöttem rá, hogy az életem nem lehet teljes Isten nélkül. Ezt követően két éven át kerestem a módját, hogyan kerülhetnék közelebb a teremtő Úrhoz, de egyre csak azt találtam magamban, hogy Isten nélkül elveszett és bűnös vagyok, mígnem eljutottam arra a felismerésre, hogy a megmenekülésemhez a mindenható Isten már elkészítette az utat: Jézus Krisztus keresztáldozata és feltámadása által leszámolt a bűneimmel, így az Atya-Isten számára elfogadhatóvá tett, hogy személyes kapcsolatom lehessen vele. 2003. január 1-én hoztam meg életem legjobb döntését: megkértem Jézus Krisztust, hogy legyen a Megváltóm és az életem Ura.

2007 óta élek boldog házasságban feleségemmel, Csillával (második legjobb döntésem!). Azóta megszületett két gyermekünk, Márton és Lilla.

2008-ban biológus MSc diplomát szereztem a Szegedi Tudományegyetemen, majd a Magyar Tudományos Akadémián dolgoztam kutatóként, miközben elvégeztem a Baptista Teológiai Akadémia lelkipásztori mesterszakát.

Alapító pásztora vagyok a 2008-ban indult gyülekezetplántálásnak, a Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezetnek (harmadik legjobb döntésem!).

2004–2018 között tagként részt vettem a Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszióban (MABIM), 2012-től pedig a Gyülekezetplántáló Bizottságban szolgálok.

Jelenleg három gyülekezetplántálás és néhány vajdasági gyülekezet misszióját segítem, valamint két új gyülekezet alapításán dolgozunk a gyülekezetünkkel.

Megosztás