A húsvéti célgyűjtés elé

3179

2015. július 1-én kezdtem el a lelkipásztori szolgálatot a Magyarországi Baptista Egyház csetényi körzetében a csetényi, zirci és veszprémi gyülekezetekben.

A Veszprémi Baptista Gyülekezet 1998. június 17-én alakult a Veszprém és környéki baptista testvérek elhatározása nyomán, és csatlakoztak a Magyarországi Baptista Egyházhoz.

A gyülekezet jelenleg 11 tagú, öt felnőtt rendszeres látogatónk is van, akik még nem tagjai a gyülekezetnek, valamint a gyermekek száma szintén öt fő.

A veszprémi gyülekezetben egy nagyon hűséges gyülekezetet ismertem meg, akik évek óta igyekeznek talpon maradni ebben a nagy városban.

Hol önállóan, hol a csetényi körzethez kapcsolódva, hol lelkipásztor nélkül, hol lelkipásztor segítségével élték hitéletüket.

Jellemzően helyiségeket béreltek, illetve házicsoport-jelleggel tartották alkalmaikat. Utolsóként egy idősotthonban béreltek egy kis helyiséget.

Talán ebből a helyzetből is adódik, hogy nincs igazán a köztudatban a tény: Veszprémben van baptista gyülekezet. Szolgálatom elején megfogalmazódott az az elhatározás, hogy a lehető leghamarabb „térképre” kell helyezni a gyülekezetet. Isten munkáját látom abban, hogy a gyülekezet is egy akaraton megnyugodva úgy határozott, hogy ezen a helyzeten változtatni kell.

A testvéreket egyre jobban nyomasztotta az a tény, hogy az istentiszteleti hely a város szélén van, szinte eldugva, a terem mérete nagyon kicsi, nem engedi meg, hogy vendégeket hívjunk.

A gyermekfoglalkozás az imaterem mellett egy tornateremben zajlott, ahova viszont az otthon lakói szabad bejárással rendelkeztek. Sokszor előfordult, hogy a gyermek-bibliaóra alatt jöttek tornázni. Mindezek erősítették az elhatározást: szükségünk van egy önálló ingatlanra, amely az alábbi alapkritériumoknak felel meg:

  • a város központjához a lehető legközelebb van,
  • több helyiséggel is rendelkezik,
  • tömegközlekedéssel és gépkocsival jól megközelíthető,
  • részletre is megvásárolható (a gyülekezetnek 6,5 M Ft megtakarítása volt),
  • mihamarabb birtokba vehető.

Isten kegyelméből talált a gyülekezet egy olyan ingatlant, amely a fent megfogalmazott vágyakon túl a misszió kiterjesztésének a lehetőségét is adja. Az ingatlan a veszprémi Pannon Egyetem központi kollégiumával szemben van, szinte az egyetemi város közepén, egy lakótelepen, a város központjától tíz perc séta, a helyi járatú buszmegállótól 40-50 méterre, parkolási lehetőségekkel.

Az ingatlan megtekintésekor is azt tapasztaltam, hogy a gyülekezet szíve egyöntetűen rádobbant arra, hogy ezt szeretnénk megvásárolni. (Ez egy korábbi ingatlan megtekintésekor nem volt tapasztalható.)

Mint a gyülekezet lelkipásztora örülök az „egy szív” áldásának. Ezen túlmenően a saját ingatlan a gyülekezet életében nagyon fontos mérföldkő. „Fölkerül a térképre” a Veszprémi Baptista Gyülekezet! Az ingatlan megvásárlásával a gyülekezet nem egy végső célt ér el. Inkább egy állomás, ahonnan kiindulva tovább épülhet a gyülekezet, és végezheti Istentől kapott küldetését.

Az ingatlant 2016 augusztusában vehettük birtokba. A szerződés szerint három egyenlő részletben fizethetjük ki az ingatlan vételárát, 15 M Ft-ot. Két részlet, összesen 10 M Ft már kifizetésre került. Istennek hála, a gyülekezet megtakarítása mellé egyéni céladományok is érkeztek. Ennek köszönhetően új székeket és néhány asztalt vettünk.

Kifestettünk három helyiséget. Tehát az első célt elértük: elkezdtük az istentiszteleti alkalmakat.

Miben kérünk segítséget, mi az, ami hiányzik?

  •  2017 augusztusáig kell kifizetnünk a hátralévő 5 M Ft-ot. Ehhez kérjük a testvériség segítségét.
  • Sok-sok ima!

Korábbi egyeztetéseink alapján köszönettel fogadtuk, hogy egyházunk vezetése a húsvéti országos célgyűjtést az ingatlan megvásárlásának támogatására hirdeti meg.

Kedves testvérek! Szeretettel várunk mindenkit – akik akár a Balaton partján vagy a környéken töltik szabadságukat, nyaralnak vagy csak éppen erre járnak – a veszprémi gyülekezetbe.

A veszprémi gyülekezet testvérisége nevében Isten áldását kívánjuk a testvériség adakozó szándékára.

 

Az Országos Tanács döntése alapján ez évi húsvéti célgyűjtésünkkel a Veszprémi Baptista Gyülekezet imaházvásárlását támogathatjuk. A célgyűjtés adományai a következő számlaszámra küldhetők: Magyarországi Baptista Egyház, KDB Bank (Magyarország) Zrt. 13555555-11111111-11111111, közlemény: Veszprémi imaházvásárlás.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!