„[András] mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: Megtaláltuk a Messiást – ami azt jelenti: Felkent.” (Jn 1,41)

Vegyük a legegyszerűbb, Jézus által is használt analógiát, a házasságot, annak a kérdésnek a megválaszolására, mit is kell tennünk, ha megtaláltuk őt! Mert mit is teszünk, ha megtaláltuk a legfontosabb embert, a társunkat, azt a valakit, akivel minden célunk közös, akivel alig várjuk, hogy találkozzunk és megosszuk az aznapi történéseket? Hasonlóképpen tehetünk Jézussal is:

Gondolunk rá.

Napközben, feladataink, teendőink végzése közben nem mindig tudunk elcsendesedni, de a szívünkben, gondolatainkban forgathatjuk a reggel olvasott igét, ezt tehetjük séta vagy autóvezetés közben vagy akár a tömegközlekedési eszközön. Ehhez persze az is kell, hogy kivegyük a fülhallgatót, üres perceinkben ne céltalanul görgessük a hírfolyamot a telefonon.

„…és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róm 12,2)

Időt töltünk, beszélgetünk egymással.

Szánjunk időt arra, hogy Jézussal naponta imában megosszuk mindazt, ami velünk történt, ami rosszulesett, ami örömöt okozott, ami kérdésként felmerült! De tanácsot is kérhetünk, és azt is elmondhatjuk neki, milyen jó, hogy ő van nekünk, hogy ennyire szeret… Persze az is fontos, hogy meghallgassuk a válaszait. Hidd el, az az érzés, gondolat egyértelmű lesz, hogy tőle jön!

„Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem.” (Jn 10,14)

Együtt tevékenykedünk.

Olyan sok lehetőség adódik arra, hogy Istennek tetsző, neki szolgáló életet éljünk. Amikor lehetőség nyílik valakivel beszélgetni, jót tenni, meglátogatni, bátorítani, kisegíteni, akkor szintén áldott módon tudunk Jézussal közösségben lenni. Aki megtette a legkisebbel is.

„Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,40)

Bízunk benne.

Jézussal olyan kapcsolatunk lehet, amelyben tudhatjuk, hogy teljes mértékben megbízhatunk benne. Hiszen ő megígérte, hogy velünk lesz, nem hagy el, szeret, a legjobbat akarja, a legjobbat nézi ki belőlünk, támogat, felemel.

„…és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20b)

Szeretjük.

Jézus az a személy, akit ha igazán megismerünk, csak szeretni tudjuk. Ő nem akarta, hogy féljünk tőle, hogy rettegésből tegyük, amit kér. A tiszta szeretet segít bennünket arra, hogy ha hibázunk is, őszinte bocsánatkérés után újra és újra megpróbáljuk helyrehozni a szeretetkapcsolatot. Mert ő soha nem mond le rólunk. Mi se tegyük!

„…sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 8,34)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!