A csend éltet

Gyógyító erő a csönd.

Az igazi történések a csendben születnek. Ezért keresi a lélek a nyugalmat és a zavartalanságot.

Állandó zajban élünk.

Az embert állandó zaj veszi körül, csak nem veszi észre. Csöpög a csap, zümmög a hűtőszekrény, fújtat a számítógép hűtőventillátora. Ezek a hangok hiába ismertek számunkra, váratlan és kiszámíthatatlan megszólalásaik állandó frusztrációt jelentenek. Az utcán, de még az éjszakai lakásból is hallható távoli autómotor, sziréna, egy-egy zenekar koncertje. Ezek többségében különféle gépek zajai. Már hozzájuk szoktunk, nem is tűnik föl a jelenlétük, hangosságuk. Sőt, igazán akkor kapjuk föl a fejünket, mikor megszűnnek: leáll a mikrohullámú sütő, elhallgat a telefoncsörgés, leáll a motor, kikapcsolják a rádiót, elhallgat a mosógép. A teljes technikai csönd mégis igen ritka pillanat. Egy hangszigetelt stúdiószobának a felvétel előtti pillanataiban vagy az eldugott kolostorok rejtett celláiban adatik csupán teljes csönd.

A természet csöndje

– szoktuk mondani, holott a természetnek is van hangja. Sosem néma teljesen. De a természet zajai, hangjai egész más hatással bírnak az emberre. A szél süvítése, a tenger zúgása, a szellőtől mozgó erdő zizegése, a patak csobogása, a galambok búgása, a tűz pattogása egészen más hatással bírnak a lelkünkre. A természet is hangos, mégis gyógyító hatalommal bír, mert az ember nem a technika, hanem a természet szülötte. Ezért vágyunk mindannyian a szabadba: a hegyek közé, a tengerre, a folyókra, az erdőkbe, a rétekre. Szükségünk is van arra, hogy rendszeresen kimozduljunk épületeink fogságából a családdal, de egyedül is. A magányos csendre is szükségünk van. Mint ahogy Jézus tette. Sokszor a hajnal kint találta már a hegyen, a tengerparton. Mesterünk szerette a magányos csendet is. Ha ő kereste és szükségét érezte, mennyivel inkább szükségünk van nekünk rá.

Hogyan gyógyít a csönd?

A csendben lépésről lépésre bennünk is letisztulnak a gondolatok, szétfoszlanak az alaptalan érzetek, megnyílik tudatunk, értelmünk egyszerűvé válik, magunkban addig ismeretlen erőforrásokra bukkanunk, lelkünkből a fölösleg eltűnik, és csak az igazán fontos értékek mentén halad az eszünk is. A csend már önmagában gyógyít, s ha a lélek Isten elé is képes állni, akkor jelentős változások történnek.

Ha ilyen mértékű pozitív erővel rendelkezik a csend, akkor miért nem élünk jobban vele? Ennek egyrészt civilizációs kultúránk az alapvető oka, amely a csendet a tétlenséggel azonosítja, a természetjárást pedig az alternatív szabadidős tevékenységek közé sorolja. Másrészt alig ismert a társadalom számára a csendet mint gyógyító forrást használó intézmények, közösségek és keresztény lelkiségi csoportok tevékenysége, működése. Pedig csendkúrára s olykor csendterápiára mindegyikünknek alapvető szüksége van.

Hogyan szervezzünk csendkúrát?

Hetente egyszer-kétszer legalább egyegy órára menjünk ki a természetbe, évente néhányszor egy-egy napra vonuljunk el olyan csöndes helyre, ahol nem érhet el senki, ahol nincs telefon, és a magunkét sem kapcsoljuk be, ahol az épület is a természetben van! Lassítsuk le tetteink ritmusát: sétáljunk, nézelődjünk, üldögéljünk! Kifejezetten lassan együnk, lassan igyunk, lassan olvassunk! Meglepődve fogjuk tapasztalni, hogy a szokott felületesség helyett micsoda tudatosság kerül minden mozdulatunkba, gondolatunkba.

Egy nap alatt többet megismerünk magunkból, mint az állandóan tevékeny hónapok alatt.

Háló Gyula