A Baptisták az Egészségért Munkacsoport Tiszaföldváron

2717

Egészségnapra hívtuk 2018. június 16-ára Tiszaföldváron a Révay Györgyről elnevezett intézményünk dolgozóit, amelyre a hírverés ellenére a vártnál kevesebben jöttek érdeklődők, de ez egyáltalán nem vette el a kedvünket, köszönhetően a munkacsoport derűs és elkötelezett hozzáállásának is. Nagyon jó volt a hangulat, és ugyanúgy részesültünk a vizsgálatokból és az előadásokból. Az egészségügyi munkacsoport szakmai vezetője, dr. Nagy Imre váci érsebész főorvos érszűkületi szűrővizsgálatot, felesége, Mária, aki műtősnő, vércukor- és vérnyomásmérést, és az eredmények ismeretében tanácsadást tartottak.

Tibay Rózsa kecskeméti dietetikus az egyéni tanácsadás mellett előadást is tartott. Elmondta, hogy hazánkban 600.000–700.000 főre tehető a diagnosztizált cukorbetegek száma, de még legalább egymillió további honfitársunk a cukorbetegség kezdeti szakaszában van vagy esetleg már cukorbeteg, csak még nem ismerték fel nála és nem kap kezelést sem. Ezért fontos, hogy rendszeresen ellenőriztessük a vércukorszintünket és hasonlóan a vérnyomásunkat is, illetve menjünk el az életkornak megfelelően ajánlott szűrésekre. Megtudtuk, hogy a cukorbetegség családi halmozódása esetén nemcsak az öröklődésnek, hanem annak is van szerepe, hogy milyen étkezési szokások alakultak ki a családokban, milyen példát adunk tovább a gyerekeinknek. Személyre szabott táplálkozási változtatásokkal meg lehet előzni egyes cukorbetegség-típusok kialakulását, illetve jól lehet kezelni azokat. Mészárosné dr. Seres Leila a mozgás egészségmegőrző, betegségmegelőző, sőt számos betegségben a mozgás gyógyszerszerepéről beszélt a sport és a mindennapi élet példáin keresztül bemutatva ennek fontosságát. A felnőtteknek napi 30 perc, a gyerekeknek legalább egy óra intenzívebb mozgás ajánlott a szív- és érrendszeri, a cukorbetegség, az elhízás, egyes daganatos betegségek, depresszió, szorongás megelőzése, kezelése céljából. A sort folytathatnánk. Kiemelte, hogy a gerincbetegségek megelőzése szempontjából is fontos lenne a mindennapos, kb. 20 perces otthoni gyógytorna, főleg akkor, ha már elmúltunk 30 évesek és ülő életmódot folytatunk vagy sokat számítógépezünk. Nemcsak akkor ajánlott elkezdeni, ha már fáj a hátunk, derekunk, hanem pont ezen panaszok megelőzése céljából, mert jobb a betegségek kialakulását megelőzni. Ha már van panaszunk, akkor orvosi kivizsgálás mellett gyógytornásszal egyeztetve ajánlatos folytatni a tornát.

Az előadásokon túl a vizsgálatokon is részt vettünk, és megnyugtató volt számunkra, ha nem találtak semmi bajt. Ha mégis magasabb vérnyomást vagy vércukrot mértek a szűrésen részt vevőknél a munkacsoport szakemberei, akkor a háziorvoshoz küldték a kedves megjelenteket további kivizsgálás céljából. Illetve a helyszínen ellátták őket hasznos tanácsokkal, hogy mi ilyenkor a teendő, milyen diétás, életmódbeli változtatásokat kell majd tenniük, ha az orvosi kivizsgálás is megtörténik, és megfelelő gyógyszerek is szükségesek lehetnek. A mai világban, amikor annyi téves információ forog közszájon, nagyon fontos, hogy legyenek bátor és szorgalmas emberek, akik az igazságot hirdetik. Sokat tanultam az előadásokból. Hiszem, hogy az Úr a résztvevőkön keresztül meg fogja az áldást sokszorosítani.

A testünk és a lelkünk Isten alkotása, fontos, hogy vigyázzunk rá! A Baptisták az Egészségért Munkacsoporttól ebben kaptunk segítséget, amit ezúton is köszönünk!

Szabó Mihály Balázsné (Csurgai Marika)
Dr. Mészárosné dr. Seres Leila


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!