De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek most a földjén laktok. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!

Erre így válaszolt a nép: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, és más isteneket szolgáljunk! Az Úr a mi Istenünk! Ő hozott föl bennünket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és tette azokat a nagy jeleket a szemünk láttára. Ő vigyázott ránk végig az úton, amelyet megtettünk, és minden nép között, ahol átvonultunk. Kiűzött előlünk az Úr minden népet, akik az országban laktak, még az emóriakat is. Mi is az Urat akarjuk hát szolgálni; bizony, ő a mi Istenünk!

Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni az Urat, mert szent Isten ő, féltőn szerető Isten ő, nem tűri el hitszegéseiteket és vétkeiteket! Ha majd elhagyjátok az Urat, és idegen isteneket szolgáltok, akkor ő újra meg újra csapást hoz rátok, és megsemmisít, ha addig jót is tett veletek.

A nép azonban ezt felelte Józsuénak: Nem! Mi az Urat akarjuk szolgálni! Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az Urat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt felelték: Tanúi vagyunk.

Most azért távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek közöttetek vannak, és fordítsátok oda szíveteket az Úrhoz, Izráel Istenéhez! A nép így felelt Józsuénak: Az Urat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk.
Így kötött szövetséget Józsué azon a napon népe javára, elébe tárva a rendelkezéseket és a törvényeket Sikemben. Azután beírta Józsué ezeket a dolgokat az Isten törvénykönyvébe. Majd fogott egy nagy követ, és odaállította az alá a cserfa alá, amely az Úr szentélyénél volt. Majd ezt mondta Józsué az egész népnek: Ez a kő lesz majd a tanú ellenünk, mert ez hallotta az Úrnak minden mondását, amikor beszélt velünk. Ez lesz majd a tanú ellenetek, ha megtagadjátok Isteneteket! Ezután elbocsátotta Józsué a népet, mindenkit a maga örökségébe.

Történt pedig ezek után, hogy meghalt Józsué, Nún fia, az Úr szolgája száztíz éves korában. Eltemették örökségének a területén, Timnat-Szerahban, amely Efraim hegyvidékén, a Gaas-hegytől északra van.

Izráel pedig az Urat szolgálta Józsué egész életében meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, és akik ismerték az Úrnak mindazokat a tetteit, amelyeket véghezvitt Izráelért.

Gondolatok az igéről

A mai világban nem is olyan könnyű az elköteleződés témájáról beszélni. Egy cég, egy munkahely, netalán az egyetem iránt még csak-csak elköteleződik az ember, de ha családról, házasságról van szó, a mai generáció inkább kibújik a felelősség alól. Józsué megtapasztalta Isten csodáit, erejét, és nem is akart mást szolgálni, mint ezt az általa megismert hatalmas Istent. Kiállt a népe elé, talán ott álltak körülötte gyermekei, családtagjai, és nyilvánosan felvállalták ezt az utat. A jó példa ragadós – mondják. Ebben az elköteleződésben az egész nép követte. Úgy is mondhatnánk, hogy hatékony „influenszernek” bizonyult.
Ne gondoljuk azt, hogy a mi életpéldánk nincs hatással senkire! Sokan figyelik az életünket, vágynak arra a békességre, ami nekünk adatott Krisztus által. Nekünk csak oda kell állnunk és felvállalnunk, ahogy Józsué is tette: „De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” Hogy ez az út nem lesz mindig könnyű? Hát persze hogy nem. Nem fogunk néha kudarcot vallani a családunkban? Ezt senki sem ígérte nekünk, de azt igen, hogy „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20). Nem leszek, hanem Vagyok. Ő már elkötelezte magát erre! Most rajtunk a sor.