105 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. nov. 1. Nagy Sándor lelkipásztor igehirdetése a 2 Kor. 5: 1-10 igeversek alapján. Cím: Örökkévalóság vasárnapja. Pócsmegyeri Baptista Gyülekezet
„1Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. 2Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, 3ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. 4Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. 5Isten pedig, aki minket erre felkészített, zálogul adta nekünk a Lelket. 6Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; 7mert hitben járunk, nem látásban. 8De bizakodunk, és inkább szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. 9Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk neki. 10Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” (2 Kor. 5: 1-10)
Pócsmegyeri Baptista Gyülekezet
| Cím: | 2017 Pócsmegyer, Ady Endre u. 5. |
| Lelkipásztor: | Kovács Bálint |
| Állandó alkalmak: | Csütörtök: 19:00 Bibliaóra Szombat: 18:00 Tini-klub (havonta) Vasárnap: 9:00 Imaóra 9:00 Bibliaóra gyermekeknek 10:00 Istentisztelet 16:00 Istentisztelet |
| Honlap: | https://www.facebook.com/PocsmegyeriBaptistaGyulekezet |
https://www.youtube.com/@pocsmegyeribaptistagyuleke4807
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!












