Kedves Testvéreink és kedves Munkatársaink!
Országunk fontos, de egyben sokféle feszültséggel terhelt időszakot él meg. Ebben a helyzetben iránymutatásként, segítségként – a korábbi nyilatkozatainkhoz hasonlóan – fordulunk felhívásunkkal a gyülekezetekhez és egyházunkhoz kapcsolódó intézmények vezetőihez.
Miközben mindannyian benne élünk feszült és megosztott társadalmunkban, egyházunknak elsősorban missziói küldetése van, melyet Szentíráson alapuló értékeinkhez igazodva igyekezzünk betölteni. A Biblia felhívása szerint tehát imádkozzunk a mindenkori hatalmat gyakorlókért, és törekedjünk arra, hogy ne engedjünk teret a megosztó, családi és testvéri kapcsolatokat romboló indulatoknak és szándékoknak, szeretetben, tisztelettel tekintsünk egymás meggyőződésére!
„Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben.” (1Tim 2,1–2)
Alapvető küldetésünkből fakadóan arra hívjuk fel az MBE gyülekezeteit és a közösségünkhöz tartozó intézmények vezetőit, hogy a pártpolitikai megnyilvánulásoknak és a pártpolitikai kampánynak ne adjanak helyet sem élőszóban, sem az általunk működtetett nyilvános felületeken. Különösen ügyeljünk erre a különböző kampányidőszakokban. Szószékeinket és a nyilvános kommunikációs csatornáinkat az evangélium üzenetének tartsuk fenn! Ugyanakkor a bibliai alapelveink szerint kiegyensúlyozott, rendezett és építő kapcsolatokra törekedjünk a mindenkori társadalmi, önkormányzati és kormányzati szervezetekkel!
Mindezeken túl bátorítunk mindenkit, hogy állampolgári kötelességének eleget téve vegyen majd részt az országunk jövőjét érintő választásokon is. Döntéseinkhez a Biblia üzeneteiből – többek között – az alábbi igeszakaszok is támpontot adhatnak:
- „Azt tedd, amit helyesnek és jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen…” (5Móz 6,18)
- „Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát.” (Mt 12,33)
- „…és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Fil 2,4)
- „A bölcsesség kezdete az Úr félelme. A józan eszűek mind eszerint élnek. Az ő dicsérete örökre megmarad.” (Zsolt 111,10)
Közösségünk és országunk békéjéért és fejlődéséért imádkozva:
az MBE Országos Tanácsa
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!























