Dezső Gergely – Újraépítés (Róma 6,1-12) – 2025.08.31. – Nyíregyháza

196

59 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. aug. 31. Dezső Gergely igehirdertése a Róma 6,1-12 igeversek alapján. Nyíregyházi Baptista Gyülekezet

1Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem?2Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?3Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk?Kol 2,12-13;Tit 3,5-7;Gal 3,274A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.5Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is.Fil 3,10-116Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.Kol 3,9-107Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől.8Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.9Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta.10Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt az Istennek éli.11Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban! 12Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak.” (Róma 6,1-12)

vitéz férfiakból álló katonasága volt.” (2Krón 17:1-13)

https://www.youtube.com/@nyiregyhazibaptistagyuleke8386

https://www.facebook.com/profile.php?id=100064911421929

https://www.facebook.com/pages/Ny%C3%ADregyh%C3%A1zi-Baptista-Gy%C3%BClekezet/1332148540163698

Cím:4400 Nyíregyháza, Rózsa u. 7.
Lelkipásztor:Papp Dániel
Állandó alkalmak:Hétfő 18:00 Ifjúsági óra/Fiatal felnőttek közössége  péntek 17:00 Bibliaóra  vasárnap 9:15 Imaóra és istentisztelet vasárnap  16:00 óra Istentisztelet
Honlap:http://www.nyiregyhazibaptista.hu

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!