2025. 05. 11. – Tóth Sándor – Hangok a fejedben (3.rész) – Debrecen Új Remény

318

182 megtekintés 2025. máj. 11. Alcím: Szív – a lelki élet központja. Tóth Sándor lelkipásztor igehirdetése a Róma 7,22-8,2 igeversek alapján. Új Remény Baptista Gyülekezet Debrecen

22Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint, 23de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. 24Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? 25Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.
1Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, 2mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.”
(Róma 7,22-8,2)

Cím:4029 Debrecen, Bercsényi Miklós utca 109.
Lelkipásztor:Tóth Sándor
Állandó alkalmak:Felfedező csoport
Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számára. Minden vasárnap 15 órától
Istentisztelet
Ötvenhatosok tere 6. II. emelet (a SPAR áruház épületében) minden vasárnap 16 órától
Csütörtök 18:30 – Házicsoportos alkalom

Média felületeink

YouTube Új Remény
FaceBook
Instagram
YouTube zenei csatornánk
TikTok

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!