2026. 08. 09. – István András: Van segítség! – Baja

28

87 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. aug. 9. István András igehirdetése a 2Királyok 5:1-7 igeversek alapján. Bajai Baptista Gyülekezet

1Naamán, Arám királyának hadseregparancsnoka nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az Úr Arámot. Ez a férfi erős vitéz volt, de bélpoklos lett. 2Egyszer kivonult néhány arám rablócsapat, és foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének lett a szolgálóleánya. 3Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljutna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná a bélpoklosságából. 4Naamán erre ura elé járult, és elmondta, hogy mit beszélt az Izráel országából való leány. 5Arám királya ezt mondta: Menj csak el, én meg küldök egy levelet Izráel királyának. El is ment Naamán, és vitt magával tíz talentum ezüstöt, hatezer aranyat meg tíz rend ruhát. 6Átadta Izráel királyának a levelet is, amely így szólt: Most, amikor ez a levél hozzád érkezik, kérlek, hogy gyógyítsd meg bélpoklosságából szolgámat, Naamánt, akit hozzád küldtem! 7Amikor Izráel királya fölolvasta a levelet, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Hát Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?! Értsétek meg, lássátok be, hogy csak ürügyet keres ellenem! ” (2Kir 5:1-7)

Bajai Baptista Gyülekezet

Bajai Baptista Gyülekezet
Cím:6500 Baja, Kádár u. 5-7.
Lelkipásztor:Lados István
Állandó alkalmak:Szerda, 18:00 istentisztelet
Szombat, 18:30 ifjúsági alkalom
Vasárnap, 09:30 imaóra
Vasárnap, 10:00 istentisztelet
Vasárnap, 17:00 istentisztelet
Honlap:http://www.baptista.hu/baja/
További információk:Bajai Baptista Bibliakör honlapja: http://bajaibaptistabibliakor.blogspot.hu/
Bajai Kreatív és foltműhely honlapja: http://bajaikreativfoltmhely.blogspot.hu/

Körzeti állomások:
Bátmonostor, Zrínyi u. 29. – 6528;
Dávod, Petőfi u. 32. – 6524;
Hercegszántó, Vöröshadsereg u. 62. – 6525;


Kövess minket: Weboldalunk: http://baptista.hu/baja/
Facebook: https://www.facebook.com/bajaibaptista
https://www.youtube.com/@BajaiBaptistaGyulekezet

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!