2024.03.03. Vasárnap de. Bár Fiú, engedelmeskedve szenvedett értünk – Zsid 5:1-10 – Boros Róbert – Temesvár

212

138 megtekintés 2024. márc. 3. Boros Róbert lelkipásztor igehirdetése a Zsid 5:1-10 igeversek alapján. Temesvári Magyar Baptista Gyülekezet

1Minden főpap, akit emberek közül választanak, az emberekért rendeltetett Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. 2Együtt tud érezni a tudatlanokkal és a tévelygőkkel, mivel ő maga is körül van véve erőtlenséggel. 3Így nemcsak a népért, de önmagáért is köteles bűnért való áldozatot bemutatni.
4Senki sem szerezheti meg azonban önmagának ezt a tisztséget, csak az, akit Isten hív el, mint Áront is. 5Ugyanúgy Krisztus sem maga dicsőítette meg önmagát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: „Az én fiam vagy te, ma nemzettelek téged.” 6Ahogyan másutt is mondja: „Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint.”
7Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. 8Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, 9és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. 10Mert Isten őt Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.”
 (Zsid 5:1-10)

https://www.youtube.com/@temesvarimagyarbaptistagyu7905

https://www.facebook.com/tmbgy


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!