2023. nov. 12. – Máté evangéliuma 13:24-30 ; 36-43 | A búza, a konkoly és az Isten országa – Füstös Gyula – Hajdúböszörmény

304

87 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. nov. 12. Füstös Gyula lelkipásztor igehirdetése a Mt 13:24-30;36-43 igeversek alapján. Hajdúböszörményi Baptista Gyülekezet

24Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. 25De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. 26Amikor a vetés szárba szökkent, és kezdett kalászt hozni, látható lett a konkoly is. 27A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és ezt mondták neki: Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Honnan került hát bele a konkoly? 28Ő pedig így felelt: Valamelyik ellenségem tette ezt! A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt? 29Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. 30Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe!” (Mt 13:24-30)

36Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Magyarázd meg nekünk a szántóföldben nőtt konkoly példázatát! 37Ő pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, 38a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, 39az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. 40Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. 41Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, 42és a tüzes kemencébe vetik őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 43Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!” (Mt 13:36-43)

https://www.facebook.com/HBbaptistak

https://www.youtube.com/@hajduboszormenyibaptistak

Cím:4220 Hajdúböszörmény, Hajdúkerület utca 10
Lelkipásztor:Horváth Zsolt
Állandó alkalmak:Péntek 18 óra bibliaóra;
Péntek 19 órától ifjúsági alkalomVasárnap 9 óra: imaóra; 10; 17 istentisztelet
Honlap:http://hbbaptista.hu/
További információk:Körzetállomások: „Emmaus” Idősek Otthona Baptista Gyülekezet (4220 Hajdúböszörmény, Külső-Hadházi út 1)Hajdúnánási Baptista Gyülekezet (4080 Hajdúnánás, Óvoda utca 3.)

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!