Miért nem kell a világosság?

2025 - Áhítat, 2025. december 25. csütörtök
A hét témája: A szeretet

Jn 1,9–13

Hagyd, hogy Isten bevilágítson az életedbe!

Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.

Gondolatok az igéről

Miért nem kell a világosság? János tömören fogalmazza meg a választ: „a világ nem ismerte meg őt.” Mert nem akarja megismerni. Mert e világ istene megvakította a hitetlenek elméit. Mert így teljesedik be Ézsaiás próféta jövendölése: „Hallván halljatok, és ne értsetek, nézvén nézzetek, és ne lássatok!” (Mt 13,14), majd Máté evangélista folytatja Jézus szavait: „De a ti szemetek boldog, mert lát, fületek is, mert hall.” Jézus Krisztus személye szükségképpen megosztó. Vagy imádják őt mint Isten Fiát, vagy elfordulnak tőle, megtagadják. Nagyon jól szemlélteti ezt a világosság és a sötétség szimbólumpár. Fényben minden titok, bűn, tisztátalanság láthatóvá válik. Az ősbűn következménye, hogy ezt az ember titkolni akarja. Nem akar lelepleződni! Menekül a fény elől! Önmagának is hazudik, és nem akar szembenézni a csúfságával. Inkább becsukja a szemét, fülére teszi a kezét. Elhiszi az ördögnek, hogy elég a fényt elpusztítani, és minden rendben lesz. Azt kellene megérteni, hogy a sötétség nem létezik önmagában. Nincsen sötétségforrás, csak fényforrás! A sötétség a fény hiányát jelenti. És ahonnan Istent kizárják (mert nem kényszeríti rá magát senkire Isten), ott élet sincs, és semmi sincs rendben!

Imaáhítat

Ünneplésünk során tárjuk ki magunkat Jézus befogadására és megismerésére! (2Pt 3,18)

Horváth Zsolt



Napi áhítat e-mailben is.

Iratkozz fel, hogy naponta elcsendesedhess áhítatban!
Milyen nap van ma?
Ennek az ellenőrzésnek az a célja, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy Ön egy valós személy, és nem egy program.
A www.baptist.hu weboldalon elhelyezett adatkezelési tájékoztató tartalmát megismertem. Hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott személyes adatokat az adatkezelő a tájékoztatóban foglaltak szerint kezelje.