A Lélek vezessen bennünket!

2026 - Áhítat, 2026. szeptember 1. kedd
A hét témája: Galatákhoz írt levél IV.

Gal 5,16–21

Két természet (ó- és új emberi) van bennünk. Ezek versengenek egymással. Amelyiket tápláljuk, az fog érvényesülni...

Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.

Gondolatok az igéről

A test kívánságai, ösztönei, vágya szerinti személy életét az óemberi, (hús)testi természete határozza meg. A látható világ alapján éli az életét, alapvetően Isten nélkül, a hagyományokra, tapasztalatokra és a világi tudományra hivatkozva, alig látva valamit a valós szellemi világból. De testi lehet az az állapot is, amikor valaki hisz Istenben – a maga módján –, vagy egy elképzelt, emberi erőlködéssel (vallásossággal) kialakított kapcsolatban bízik, mégis a fent említett földi dolgok határozzák meg döntéseit, életvitelét.
Mivel Isten Szellem, ezért csak a szellemében újjászületett ember képes felfogni, megérteni az ő akaratát és vezetését.
Az ilyen személy megértését és döntéseit nem a testi vágyak, kívánságok vagy csak emberi logika vezetése (pusztán a fizikai világ látható és tapasztalható elemeinek érzékelése) adja, hanem a Jézusba vetett hitből él. Teljesebb belátása van a szellemi valóságba, hiszen a szelleme állandó kapcsolatban áll Istennel, így ez van hatással a szívére-lelkére, ami meghatározza az életvezetését: a döntéseit, szavait, cselekedeteit.
Tehát csak a szellemi ember tudja betölteni Isten törvényét, megélni az Úr vezetését.

Sipos Márk György



Napi áhítat e-mailben is.

Iratkozz fel, hogy naponta elcsendesedhess áhítatban!
Milyen nap van ma?
Ennek az ellenőrzésnek az a célja, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy Ön egy valós személy, és nem egy program.
A www.baptist.hu weboldalon elhelyezett adatkezelési tájékoztató tartalmát megismertem. Hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott személyes adatokat az adatkezelő a tájékoztatóban foglaltak szerint kezelje.