Amint megvirradt, összegyűlt a nép véneinek tanácsa, a főpapok és az írástudók. Jézust a nagytanács elé vezették, és felszólították: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk! Ő pedig így válaszolt: Ha megmondom nektek, nem hiszitek, ha pedig én kérdezlek titeket, nem feleltek. De mostantól fogva ott ül majd az Emberfia a mindenható Isten jobbján. Erre mind azt kérdezték: Akkor hát te vagy az Isten Fia? Ti mondjátok, hogy én vagyok – felelte nekik. Azok pedig így szóltak: Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Hiszen magunk hallottuk a saját szájából.
Ezután valamennyien elindultak, és elvitték őt Pilátushoz. Ott így kezdték vádolni: Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király. Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő pedig ezt felelte: Te mondod. Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: Semmi bűnt nem találok ebben az emberben. De azok még erősebben kiáltozták: Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.
Jézus Heródes előtt
Pilátus ezt hallva megkérdezte: Galileából való ez az ember? Amikor pedig megtudta, hogy Heródes fennhatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már jó ideje szerette volna látni, mert hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd a szeme láttára. Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki. Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták. Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással, korábban ugyanis ellenségek voltak.
Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és így szólt hozzájuk: Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek hallgattam ki, és semmi olyan bűnt nem találtam ebben az emberben, amivel vádoljátok. De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el: megfenyítem tehát, és elbocsátom.
Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot. Erre valamennyien felkiáltottak: Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk! Ez az ember a városban történt lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe. Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust. De ezek kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg őt! Ő azonban harmadszor is így szólt hozzájuk: De hát mi rosszat tett ez az ember? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom. De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött. Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak: szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadás és gyilkosság miatt volt börtönben, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.

Gondolatok az igéről

Sokadjára olvasva Krisztus koncepciós perét még mindig megdöbbent és elképeszt, ahogyan egymásnak feszült a gonosz és Isten szeretete. Hogyan képesek az írástudók úgy manipulálni a tömeget, hogy azok elfelejtsék a csodákat és tanításokat, amelyeket korábban láttak és hallottak? Honnan származik az a félelem, amellyel sakkban tarthatók az emberek? Krisztus szelídségét, alázatát, szeretetét pedig csak csodálni lehet. Lenyűgöző, imádatra méltó, ahogyan Isten Fia nem parancsol megálljt a gonosznak, holott megtehetné. Tudjuk, hogy tizenkét sereg angyalnál többet kérhetne az Atyától, de a mi megváltásunk érdekében elszenvedi a gonosz fékezhetetlen tombolását!
Jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy csak azért győzhetett – látszólag – a gonosz, mert Krisztus engedte. Vakságában a sátán észre sem vette, hogy amit győzelemnek hitt, az lett valójában a veszte! Azzal győzött Krisztus, hogy hagyta magát legyőzetni, így nem az erő, hanem a szeretet győzedelmeskedett. A „csak azért is” szeretet győzött a gonosz felett. Ennek árát, méghozzá drága árát Krisztus fizette meg, elviselve azt a mély megaláztatást, melyet a csőcseléktől elszenvedett. Kísértéseinkben jussanak ezek az eszünkbe!