Tóth Sándor – Krisztus uralma a hétköznapokban (3. rész) – Debrecen Új Remény

233

53 megtekintés 2025. júl. 14. Alcím: Bölcs életvezetés. Tóth Sándor lelkipásztor igehirdetése az 1Korinthus 3,3-23 igeversek alapján. Új Remény Baptista Gyülekezet Debrecen

3mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?Gal 5,19-20;Jak 3,164Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e?5Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr.
Isten munkatársai egy alapra építenek6Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést.ApCsel 18,4-11.24-287Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.8Aki ültet és aki öntöz: egyek, és mindegyik a maga jutalmát kapja majd fáradozásához méltóan.9Mert mi Isten szolgálatában állunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.10Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá.11Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus.Ézs 28,1612Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát vagy szalmát,13az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja próbára tenni.1Pt 1,714Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni;15de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át.16Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?2Kor 6,16;Ef 2,20-2217Ha valaki Isten templomát beszennyezi, azt elpusztítja Isten, mert Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.18Senki meg ne csalja önmagát! Ha valaki bölcsnek gondolja magát közöttetek ebben a világban, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen.19E világ bölcsessége ugyanis bolondság Isten előtt. Mert meg van írva: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket”,Jób 5,1320aztán ez is: „Az Úr tudja, hogy a bölcsek gondolatai hiábavalók.”Zsolt 94,1121Azért senki ne dicsekedjék emberekkel, mert minden a tietek;22akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tietek.23Ti viszont Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.”
(1Kor 3,3-23)

Cím:4029 Debrecen, Bercsényi Miklós utca 109. (Bejárat a Bocskai tér felől)
Lelkipásztor:Tóth Sándor
Állandó alkalmak:Felfedező csoport
Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számára. Minden vasárnap 15 órától
Istentisztelet
Minden vasárnap 16 órától
Csütörtök 18:30 – Házicsoportos alkalom

Média felületeink

YouTube Új Remény
FaceBook
Instagram
YouTube zenei csatornánk
TikTok

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!