Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az Úr, ezért az Úr Midján kezébe adta őket hét esztendőre, Midján pedig kemény kézzel bánt Izráellel. Izráel fiai rejtekhelyeket készítettek maguknak a hegyekben, meg barlangokat és hegyi erődöket Midján miatt. Mert valahányszor Izráel vetett, Midján, Amálék és más keleti törzsek rájuk törtek. Ott táboroztak, és tönkretették a föld termését, egészen a Gázába vezető útig. Nem hagytak élelmet Izráelben, sőt egyetlen juhot, marhát vagy szamarat sem. Mert jószágaikkal és sátraikkal együtt vonultak fel; annyian jöttek, mint a sáskák, maguknak és a tevéiknek nem volt se szeri, se száma. Behatoltak az országba, hogy tönkretegyék. Izráel így nagyon elszegényedett Midján miatt. Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az Úrhoz.

Amikor Izráel fiai Midján miatt segítségért kiáltottak az Úrhoz, az Úr egy prófétát küldött Izráel fiaihoz, aki ezt mondta nekik: Így szól az Úr, Izráel Istene: Én hoztalak föl benneteket Egyiptom földjéről, és hoztalak ki benneteket a szolgaság házából, kimentettelek benneteket az egyiptomiak kezéből és mindazok kezéből, akik elnyomtak titeket; kiűztem őket előletek, és nektek adtam az ő országukat, és ezt mondtam nektek: Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! Ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! De ti nem hallgattatok a szavamra.

Gondolatok az igéről

Üldözöttnek lenni – borzalmas. Veszély leselkedik rám mindenfelől. Bizonytalanság. Rejtőzködés. Félelem. Minden zaj rettent. Hányatott sors, kiszolgáltatottság. Meddig? Meddig bírja ezt egy lélek, egy nép, az Isten népe?! Az élet megy előre. Minden helyzetben tovább-billenti a vágy, a létösztön. Ha jön a tavasz, vet az ember. Ha nyílik egy ajtó, azon belép a kereső-kutató. Ez így van rendjén. Minden esélyhelyzet új reményt szül. Éppen ezért sokkoló fájdalom, ha valaki fogja magát, és a felépített, kialakított szépséget, értéket szétrombolja, megtapossa. S forog a kerék: teszek valamit, annak következménye van. Haragszom, miért váltam üldözötté, nem értem. Félek, küzdök, újat építek. S jön valaki, aki szétrombolja azt. Fáj – ismét harag, dac – csak azért is – újabb kudarc, bántás... és forog a kerék. Fent és lent, lendület, majd újra lent, mígnem egyszer feleszmél a vergődő ember. Volt segítségem, volt Istenem, támaszom, aki körülvett engem. Keressem meg ismét őt?! Előttem járt, vezetett, gondoskodott rólam. Nos, akkor rajta, induljak felé! Hol találom őt, aki szabadulást kínál? Őt, aki a szabadító Messiás?