Talpig nehéz hűségben

0
1550
Kéz a kézben

József Attila megrendítően egyszerű, és talán ezért annyira emberi hangú, az ötrészes Flóra-ciklusba tartozó Rejtelmek c. versének egy sorára utal a fenti cím.

Hogy az ő korában, pontosabban az ő számára mit jelentett ez a szó: hűség, nem lehet nem kihallani a három egyszerű versszak gondolataiból. Egyrészt nehéz; mint az a páncél, amely az életet volt hívatott megvédeni a lovagok korában. A „vasvitézek” kisujja sem látszott ki a vértek alól, de persze megvoltak azért a gyenge pontjaik. Másrészt: könnyűvé és szívesen viselhetővé teszi a nehéz hűséget is az, ha tudja az ember, hogy mire szolgál. A költő korában még nem volt annyira érezhető a kimondott és leírt szavak értékvesztése, mint manapság; ezért bajlódunk, talán annyit azokkal a súlyukat vesztett szavakkal, mint pl. a hűség. De ha egyszer a helyükre kerülnének, újra tartalommal telnének meg, úgy hiszem, könnyebben boldogulnánk mostani zaklatott világunkban. „ Jó a só!”- mondta egyszer egy poros, fáradt rabbi, akit Jézusként ismert meg a világ. „De ha a só elveszíti az ízét, mivel lehet azt visszaadni?” Ugyanígy: vissza kaphatja kellő súlyát, értékét és főként szerepét a hűség?

Egy szó; és más semmi…?

Gyerekkoromban a barátság és szavaink hitelesítője volt, ha szívünkre szorított kézzel kimondtuk: Esküszöm! Gyerekként is tudtuk: ha mégsem úgy lesz, ahogy ígértük, hatalmas értékek, fontos kapcsolatok roppannak össze.

Ma félünk tőle, nem is nagyon használjuk. Pedig az emberi lét olyan különösen fontos és sérülékeny területein, mint pl. a házasság, nem elegendő az ígérgetés. Komolyan el kell köteleznünk magunkat arra nézve, hogy bármi történjen, az egymás iránti hűségünk nem fog megváltozni. Azért van az egész menyegzői ceremónia, hogy Isten és emberek előtt elhangozzon a fogadalom, amely tanúul hívja az eget és a földet két ember döntése mellé. Nem egyszer láttam már (másnak talán természetes, vagy éppen említésre sem érdemes) egy-két dolgot, amely tanulságos visszajelzés volt számomra. Az egyik a menyegző előtti készülődés: ruha, frizura, csokor, vendéglista, menü, szertartás, zene, nászút, ajándék… mindezek a menyegző fontos elemei, de nem az előbb már említett, kölcsönösen kimondott „Igen, fogadom!” miatt van az egész? Meggyőződésem szerint azért! Olyan fontos lenne minden házasságra készülő jegyespárral átbeszélgetni és elmélyíteni ezt az igazságot! A másik: hogy történhet meg, hogy a cseppet sem bonyolult eskü/fogadalom szövegét, nem lehet hiba nélkül végigmondani? Még inkább érthetetlen számomra, hogy az érintettek mindehhez jókat mosolyognak, poénosnak tartva a bakit. Pedig sok dolog éppen azokban az ünnepi percekben dől el, amikor a „jóban, rosszban, egészségben és betegségben hűtlenül el nem hagyom” szavak elhagyják az ajkunkat.

No limits!

Sajnos sok kapcsolat életében érkezik el az a pillanat, amikor teljesen komolyan felmerül a kérdés: kötelez még a hűségre vonatkozó fogadalmam? Persze a választ el lehet intézni egy határozott, szigorú „igennel”, de olykor nem árt a dolgok mélyét is megnézve a miértek válaszait keresni. Ez a vizsgálódás semmit nem változtat a hűség és kitartás lényegén, de értelmezhetőbbé teszi az elkövetett hibáinkat. Az egyik ilyen igazság, hogy minden ön- és kapcsolatgyilkos cselekedetünk mögött valamilyen hiány, olykor szükség van. Ahogy mondtam az előbb: egyik sem jelent felmentést, de ha ismerjük őket, lehet tenni ellenük nem is keveset. Néhány példa: figyelmesség, gyengédség, megértés, elismerés, támogatás, stb. hiánya nem ritkaság. Ha ezek egy kapcsolaton belül állandósulnak, az érintett személy kiszolgáltatottá válik. Nem biztos, hogy ő maga tudatosan keresné a hűtlenkedés lehetőségét, de a kísértéseknek könnyebben áldozatává válhat. Máskor az érzelmek hűlnek ki. Fűtőanyag nélkül nemcsak a mozdony kazánja működésképtelen; kell valami, ami az érzelmeket is fűti, táplálja. A szülői házból hozott mintakövetés. Sokan megfogadják: mindegy, hogy hogyan, csak úgy nem, ahogy otthon láttam! Aztán akaratlanul is belesodródnak azokba a probléma-megoldási módszerekbe, amelyet elítéltek.   Durvaság. Verbálisan és tettlegesen egyaránt. Szexuális devianciák. Sok évvel ezelőtti beszélgetés jutott eszembe, amelyben egy fiatalember vallott arról, hogy serdülő korában apuka vezényletével a család férfitagjai együtt nézték a pornófilmeket. Ha ezek az „élmények” nem megfelelően vannak lezárva, természetes, hogy a kapcsolat intimitását fogják fertőzni. És ez csak néhány a sok közül; de arra talán elég, hogy mögé nézve a felszínen látható jelenségeknek, segítséget és megoldást keressünk a határok szétrúgása helyett.

Ha valakinek összetörték a szívét, van valaki, aki összeragasztja?

Hogy jutottunk idáig? Ezt kérdi sok férfi és nő, aki döbbenten szembesül azzal, hogy a megcsalt férjek/feleségek népes táborához tartozik. Önvádak sokasága, szégyen, csalódottság; ezernyi dolog kavarog ilyenkor az emberben.

Az ú. n. szeretetkapcsolatok természetéhez egyébként is hozzátartozik, hogy minden sérelem nagyobb súllyal jelenik meg a kapcsolat érzékeny mérlegén; hát még egy ilyen, amely igen durva agressziónak számít. Nem könnyű ebben helyreállni, de nem is lehetetlen! Mindenek előtt, ha komoly, felelős döntést hozunk arról, hogy megoldjuk ezt a helyzetet is, vannak szabályok, amelyeket követni kell! Nagy segítség lehet az, ha egy szakavatott lelkigondozó vagy mediátor, egy felkészült lelkipásztor előtt tárjuk fel a problémánkat. Az ő „társaságában” ha nem is lesz sokkal könnyebb, de valamivel járhatóbb lesz az út, amelynek során megértjük, a „hogy jutottunk idáig” kérdésére kapott választ. Ismernünk kell (végre, valahára…) a szívünk természetét: a titkos vágyainkat, álmainkat, fantáziánkat. Azt is, hogy mit jelent még számunkra az eskü/fogadalom, mekkora érték szemünkben a másik, vagy éppen a családunk. Meg kell ismernünk a gyenge pontjainkat; sok férfi számára követendő tanács lehetne a bibliai történetben szereplő Jób, aki szövetséget kötött a szemeivel, hogy nem tekint lányokra… (Jób 31, 1). Egy másik fontos dolog, hogy újrakezdés megbocsátás nélkül nincs! Nem úgy van, hogy majd megbocsátok, ha látom, hogy megváltoztál; persze emberi logika szerint ez volna a helyes sorrend. A megbocsátás: nem azonos a megtörtént dolgok semmissé nyilvánításával. Gyakran az élet végéig tartó kísértő következmények, ugyanakkor hasznos és követendő tanulságok, valamint szigorú, szabályozó döntések egyaránt járnak a nyomában. Hasznos lehet megtanulni, hogy mi a különbség a bűn és bukás folytonos felhánytorgatása, ill. az esetleg ismét felbukkanó intő jeleket észlelve a kemény, határozott figyelmeztetés. Ha a megtörtént dolgok értelmezése megtörtént, súlya lehet a kapcsolat újbóli megerősítésének, az elkötelezettség ismételt kinyilvánításának is. Sokat kell tenni azért, hogy a megcsalt fél önbecsülése helyreálljon; hogy kitörhessen az áldozat státuszból. Amíg ebben van, addig a vétkes fél sem szabadul a maga börtönéből. Legyen sok közös program, amely nem a múltat hívatott felejtetni, hanem a jövőt felépíteni. Lehet állítani egy emlékkövet: amely egyaránt emlékeztet a botlásra és a talpra állásra is.

A Bölcs Hiánypótló

Végezetül hadd álljon itt egy rövid részlet Békés Pál meseregényéből:

„Varázslóból van kicsi és nagy, erdei és mezei, jó, gonosz, fekete, fehér; belőle viszont egyetlenegy létezik az egész világon, vagyis a világ végén. Ő hiányt pótol. A varázslók, éppen, mert sokan vannak, helyettesíthetők. Ám a Hiánypótló pótolhatatlan. Azt beszélik, a kapujában sorban állnak a töröttek, repedtek, görbék, csorbák, csálék, csempék, ő meg pótolja a hiányaikat. Fáradhatatlanul. Senkit el nem ereszt üres kézzel.”

Ez igaz a mesékre; de nekünk, embereknek sem kell a magunk sérüléseivel, esetleges bűneinkkel magunkra maradnunk, hiszen Velünk az Isten!

Megosztás