"Izráel tehát letelepedett Egyiptomban, Gósen földjén. Birtokukba vették azt, szaporodtak, és nagyon megsokasodtak.

Jákób tizenhét évig élt Egyiptomban. Összesen száznegyvenhét évig élt Jákób. Amikor közeledett Izráel halálának az ideje, magához hívatta fiát, Józsefet, és ezt mondta neki: Ha elnyertem jóindulatodat, tedd kezedet a csípőm alá, és esküdj meg, hogy szeretettel és hűséggel bánsz velem, és nem Egyiptomban fogsz eltemetni! Őseim mellett akarok pihenni. Vigyél majd el Egyiptomból, és temess az ő sírjukba! Ő így felelt: Megteszem, amit mondtál. Jákób ezt mondta: Esküdj meg nekem! Ő megesküdött. Ekkor Izráel térdre borult az ágy fejénél.

Amikor József látta, hogy apja Efraim fejére tette a jobb kezét, rosszallotta ezt. Megfogta apja kezét, hogy áttegye Efraim fejéről Manassé fejére. József ezt mondta apjának: Nem úgy, apám, mert ez az elsőszülött, az ő fejére tedd a jobb kezedet! Apja azonban elutasította, és azt mondta: Tudom, fiam, tudom. Ő is néppé lesz, ő is nagy lesz, de kisebbik testvére nagyobb lesz nála, és utódaiból sok-sok nép támad majd. És így áldotta meg őket azon a napon: A ti nevetekkel mondanak majd áldást Izráelben: Tegyen Isten olyanná, mint Efraimot és Manassét!
Így helyezte Jákób Efraimot Manassé elé. Azután ezt mondta Izráel Józsefnek: Én már meghalok. De Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket atyáitok földjére. Neked azonban egy hegyháttal többet adok, mint testvéreidnek, amit karddal és íjjal vettem el az emóriaktól.

„Hit által áldotta meg a haldokló Jákob József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott.” (Zsid , )"

Gondolatok az igéről

"Jákob, aki életének korai szakaszában elragadta az áldást a testvérétől, Ézsautól, élete végére áldást osztó, áldó ember lett. Nekünk is ilyenné kell válnunk: környezetünket, családunkat megáldó hívő emberré. Készüljünk erre tudatosan!
Jákob élete végén megemlékezik Isten ígéretéről, ami Kánaán földjének birtoklásáról szólt. Ott akart nyugodni azon a földön, az ősei mellett. Erre kért ígéretet a fiától. Ezután áldásra emelte a kezét. Meg is áldotta József fiait: Efraimot és Manassét. Ezzel a sorrenddel mutatja meg fiának, hogy az áldás sosem automatikus, mindig Isten akaratával történik meg az ember életében. Azért, mert ha nem áll az áldás mögött Isten, akkor nem lesz egyéb, mint emberi jókívánságok gyűjteménye. S annyit is fog érni.
Jákob élete végén is tudja, hogy Isten üdvterve folytatódni fog és beteljesül majd az ő halála után. Az áldó ember nem lehet önző. Ezért igyekszik továbbadni az áldást örökségül. Tanuljuk ezt meg tőle! Éljünk úgy, hogy Isten üdvterve általunk előrébb jusson a megvalósulásban! Ne legyünk akadályozói Isten ígéretei beteljesedésének! Légy áldássá a családod, gyülekezeted és környezeted részére! Mindig áldás legyen a szádon!"