Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.

Gondolatok az igéről

Két ember ment fel a templomba imádkozni. Az egyiknek rendezett volt az élete, betartotta a törvényt, még bőkezűen adakozott is. A másik tolvaj volt, csaló, lenézett vámszedő. Mégis – Jézus szerint – csak az utóbbi ment haza megigazulva.
Mi határozza meg az eredményt? Az imádkozó szíve, az alázata. Mert az imádságban nem az számít, mit mutatunk magunkról, hanem hogy kik vagyunk valójában, és ez Isten előtt lesz nyilvánvalóvá.
A farizeus „imádsága” nem Istennel való beszélgetés volt, hanem öntelten a saját érdemeit sorolta, mintegy önmaga előtt is bizonygatva önnön nagyszerűségét.
A vámszedő megérezte Isten jelenlétének a fenségét, fel sem mert nézni, és szívből így kiáltott: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” És ez az őszinte, megalázkodó imádkozó megtalálta az utat Istenhez. A bűnös életét bevalló ember – hazatalált.
És te? Hogyan imádkozol? A szíved valóságát hozod Isten elé – vagy próbálsz jól teljesíteni előtte?
A kegyelem nem a tökéleteseké, hanem az őszintéké. Azé, aki nem büszke önmagára, hanem bebocsátást kér. Aki nem fényezi magát, hanem nyitott Isten irgalmára.
Aki megalázza magát, azt Isten felemeli. Ha alázattal imádkozol, ezt ma veled is szívesen megteszi.