Abban az időben így szólt Jézus: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.

Gondolatok az igéről

Többször vitatkoztam már Jehova Tanúival, akik arról szerettek volna meggyőzni, hogy Isten neve Jehova, és csak ezen a néven lehet őt megismerni. Tisztelem ezeknek az embereknek a buzgóságát, de sajnálom szűklátókörűségüket. El szoktam nekik mondani, hogy számomra a legfőbb tekintély Jézus Krisztus. Ő ismeri legjobban az Istent, és ő folyton Atyaként beszélt róla. Nekem is fontos, hogy ezen a néven szólítsam őt, ahogyan a Megváltó is tanított minket imádkozni: „Mi Atyánk”.
Az Ószövetség prófétái is megismerhették Isten atyai szívét, de ez a kijelentés nem volt hangsúlyos Jézus Krisztus előtt. Jézus kapcsolata az Atyával teljesen más volt, mint előtte bármikor a történelem során. Ő mutatta be Istent mint a tékozló fiú apját, aki kész megbocsátani hűtlen gyermekének, aki kész odaadni legdrágább kincsét azért, hogy megszabaduljunk bűneinktől, hogy újból az övéi legyünk.
Gyermekkoromban bennem is egy torz istenkép élt. Úgy képzeltem, hogy Isten hatalmas önkényúr, aki érzéketlen, és csak játszadozik az emberekkel. Ezért fordultam el tőle, és kerestem máshol az életem értelmét. Később, mikor megismertem Jézust, akkor értettem meg, kicsoda Isten, és lett számomra is a mennyei Atyám.