Növekedés egymás befogadásában | 2025. február 09. – Marton Zsolt – Bp. Angyalföld

119

51 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. febr. 9. Marton Zsolt lelkipásztor igehirdetése a Róm 15:1-7 igeversek alapján. Angyalföldi Baptista Gyülekezet

1Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. 2Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére. 3Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt, hanem amint meg van írva: „A te gyalázóid gyalázásai hullottak énreám.”Zsolt 69,10  4Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. 5A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint,Fil 2,2  6hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.
 7Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.”
(Róm 15:1-7)

Angyalföldi Baptista Gyülekezet

Angyalföldi Baptista Gyülekezet
Cím:1134 Budapest, Váci út 51/a.
Állandó alkalmak:Vasárnap 9:30-tól imaóra és istentisztelet     
Pénteken 18 órától ifjúsági óra
Hétközi házi csoportok

Youtube csatorna:  https://www.youtube.com/user/angyalfoldibaptista  
Honlap:http://angyalfoldibaptista.hu
További információk:Egyéb rendszeres programok: társas szombat, sportmisszió, hajléktalan misszió, foltvarró klub


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!