Nem, nem és nem! – Jézus válasza a kísértésre – 2023.08.13. Balogh Péter – Székesfehérvár

272

126 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 13. Balogh Péter igehirdetése a Lk 4:1-13 igeversek alapján. Székesfehérvári Baptista Gyülekezet

1Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott 2negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett. 3Az ördög pedig így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré. 4Jézus így válaszolt neki: Meg van írva, hogy „nem csak kenyérrel él az ember”. 5Ezután felvitte őt az ördög, megmutatta neki a földkerekség minden országát egy szempillantás alatt, 6és ezt mondta neki: Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. 7Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez. 8Jézus így válaszolt neki: Meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” 9Ezután elvitte őt az ördög Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le innen magad, 10mert meg van írva: „Megparancsolja angyalainak, hogy őrizzenek téged, 11és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” 12Jézus így válaszolt neki: Megmondatott: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.” 13Amikor mindezek a kísértések véget értek, eltávozott tőle az ördög egy időre.” (Lk 4:1-13)

Jézus egy 40 napos pusztai böjttel kezdi földi szolgálatát, ezalatt az ördög folyamatosan kísérti. Jézus azonban határozottan nemet mond. Három fő csapásirányát találjuk itt a kísértéseknek. A test támadása. Jézust az éhségével kísértette meg, a testi vágy azonban sokféle lehet: szexuális, kényelmi, pénzsóvár. Isten nem sajnálja tőlünk, hogy ezek kielégítésre kerüljenek, azonban elsődlegesen az Urat kell keresnünk, s Tőle várnunk a szükségleteink beteljesítését. Hatalom, uralkodás, birtoklás kísértése. Jézusnak a világot kínálta az ördög, nekünk kisebb, de testreszabott csalikat dob be: jobb munkahelyi pozíció, megbecsültség, kiemelkedés a sokaságból… Féligazságokat használ, hazudik: nem igaz, hogy csak becstelen eszközökkel lehet ezeket a szükségleteket beteljesíteni. Amivel az ördög kecsegtet, azt az Úrtól is megkapjuk, ha az Ő útját járjuk. Kísértés a szolgálatban. A szolgálat hitéletünk alapja, ezért jó támadási talaja a sátánnak is: elgyengít az imádságban, eltéríti a szolgálat fókuszát Istenről, hamis célokat mutat elénk. Legyünk óvatosak és felelősségteljesek: az ördög adja a kísértést, de a döntés a cselekvésre a mi kezünkben van, nekünk kell nemet mondani, zárva tartani az ajtót. A sátán szeretné kicsalni belőlünk a rosszat, azt, amit nem akarunk megtenni, de a kívánság mégis bennünk van. Isten pedig meg akar áldani minket, de nem úgy, ahogy mi követeljük azt. Jézus mindvégig hűséges maradt, s ez a hűség a záloga a mi üdvösségünknek is.

https://www.youtube.com/@baptistafehervar

https://www.facebook.com/szbgy

Cím: 2800 Székesfehérvár, Széchenyi u. 26.
Lelkipásztor: Kovács Dániel
Állandó alkalmak:Szerda:
18:30 Szabadság Krisztusban tanítványág tanfolyam

Csütörtök: 
18.00-19.00 Közbenjáró alkalom

Péntek: 
17:30 Alapozó Biblia Iskola
18:30 Ifjúsági alkalom

Vasárnap:
Imaóra 09:30-10:00 
10:00 – 11:30 istentisztelet

​Házi csoportok családoknál
​Honlap:http://baptistafehervar.hu/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Rendelkezzünk a baptisták javára!

Kérjük, rendelkezzen adója 1%-áról a Magyarországi Baptista Egyház javára! Köszönjük támogatását! Technikai szám: 0286