Amikor Elizeus, Isten embere meghallotta, hogy Izráel királya megszaggatta a ruháját, ilyen üzenetet küldött a királynak: Miért szaggattad meg a ruhádat? Jöjjön ide hozzám az az ember, és majd megtudja, hogy van prófétája Izráelnek! Ezért Naamán elment lovaival és kocsijával, és megállt Elizeus házának a bejáratánál. Elizeus egy követet küldött hozzá ezzel az üzenettel: Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul a tested! Naamán azonban megharagudott, elment, és így szólt: Én azt gondoltam, hogy majd kijön, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és kigyógyít a bélpoklosságból. Hát nem többet érnek-e Damaszkusz folyói, az Abáná és a Parpar Izráel minden vizénél? Megfürödhetnék azokban is, hogy megtisztuljak! Azzal megfordult, és haragosan távozott. Szolgái azonban odamentek, és így szóltak hozzá: Atyám, ha a próféta valami nagy dolgot parancsolt volna, azt megtennéd, ugye? Mennyivel inkább megteheted, amikor csak azt mondta, hogy fürödj meg, és megtisztulsz. Lement tehát, és megmerítkezett hétszer a Jordánban az Isten emberének a kívánsága szerint. Akkor újra tiszta lett a teste, akár egy újszülött gyermeké.
Ezután Naamán visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, bement, megállt előtte, és ezt mondta: Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben.

Gondolatok az igéről

Naamán, az arámi király hadseregparancsnokának története a Királyok második könyvéből tükröt tart elénk is – különösen a 12. vers: „Hát nem többet érnek-e Damaszkusz folyói, Abáná és Parpar Izrael minden vizénél?” Naamán csalódottan és haraggal utasítja el a próféta egyszerű útmutatását. Büszkesége és az őt vakká tevő emberi elvárásai megakadályozzák abban, hogy meglássa: Isten szuverén szabadítása nem feltétlenül látványos, nem a mi elképzeléseink szerint jön, hanem úgy, ahogy ő akarja. Gyakran mi is így vagyunk – azt várjuk, hogy Isten a mi elvárásaink és logikánk szerint cselekedjen. Csalódottan utasítjuk el elsőre a megoldását, szabadításának lehetőségét, mert túl egyszerű, túl hétköznapi vagy egyszerűen emberileg nem fogadható el számunkra. Pedig az Úr nemcsak a külső gyógyulást kínálja, hanem a szív megújulását is. Naamán csak akkor tapasztalta meg a teljes szabadulást, amikor félretette önmagát, alázattal és bizalommal engedelmeskedett. Ez a fordulat nem csupán a testét tisztította meg, hanem a szívét is: Isten ellenségéből Isten imádójává vált. Isten megoldása sokszor váratlan, de ha bízunk benne, ő nemcsak valódi szabadulást ad – új szívet is.