Május 31-én duplán ünnepelhetett az újfehértói Áldás gyülekezet. Pünkösdvasárnap ugyanis négy fehérruhás vallotta meg hitét a bemerítő­medencénél.

Karancsi Csaba, a gyülekezet lelkipásztora hirdetett igét a Róm 8,15–17 alapján: „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: »Abbá, Atya!« Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.”

Pünkösdkor a Szentlélek munkálkodott, nincs gyülekezet az ő munkája nélkül. A szolgaság jellemzője a félelem. A természetes félelem nem baj, azonban szorongássá válhat. Ha Isten gyermekének mondhatod magad, akkor nem kell félned. A Szentlélek erőt ad a félelmeink elhordozásához.

A bemerítés egy olyan örökbefogadás, amikor a bemerítkező megpecsételi az istenfiúságát. A fiúság nem csak kiváltságokkal jár, van, amikor szenvedni kell Krisztusért, de Isten gyermekeként örömünk van a Krisztusért való szenvedésben. Bemerítéskor a menny és a föld együtt örül.

Karsai Erzsébet keresztény családban nőtt fel. 20 évig tartó házassága alatt bár olvasta a Bibliát, azonban férje miatt eltávolodott Istentől, nem tudott kitartani a hitben. Válása után egyedül maradt három gyermekével, nagy nehézségeken kellett keresztülmenniük. Rájött, hogy csak Isten tud nekik segíteni. Felismerte, hogy meg kell vallania a bűneit, és be kell merítkeznie. Megfogadta, hogy ha Isten kisegíti a bajokból, követni fogja őt.

Veres Gyöngyvér rendszeresen járt családjával templomba, ahol egy alkalommal a megtérésről volt szó. Ekkor el is mondta a megtérők imáját, de nem érzett változást. Tavaly nyáron a gyülekezetünk által szervezett angoltáborban egy bizonyságtétel alatt érintette meg Isten. Mikor hazament, nem vágyott semmi másra, csak Istennel akart lenni. Azóta édesanyja is be­me­rítkezett, és mindketten beépültek a gyülekezeti szolgálatba.

Kovács István gyerekkorától járt gyülekezetbe, azonban ezt nem örömmel, csupán kényszerből tette. Egy ifjúsági konferencián azonban megszólította őt Isten, megérintette a szívét az, hogy mit is tett érte Jézus. Bizonyságtételében elmondta, hogy bár minden hosszabb út előtt szoktak imádkozni, azonban egyszer elmulasztották ezt, és balesetet szenvedtek. Istennek hála, nem történt nagyobb baj, de ez ráébresztette arra, hogy mennyire szüksége van arra, hogy átadja élete kormányát az Úrnak.

Kovács Mihály szintén keresztény családban nőtt fel, gyerekkora óta hallotta Isten igéjét. Beállt a gyülekezeti szolgálatba, tagja lett a dicsőítő csapatnak, de nem szánta oda életét Istennek. Krisztus azonban munkálkodott a szívében, és elvezette a megtérésig. Azóta vallja: „Nem azért kell jönnünk Istenhez, mert nélküle nehezebb az élet, hanem mert nélküle nincs valódi élet.”

A bemerítést Karancsi Csaba és Bognár Benjámin, gyülekezetünk lelkipásztorai végezték.