Amikor János követei elmentek, beszélni kezdett a sokaságnak Jánosról: Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? Ugyan miért mentetek ki? Finom ruhákba öltözött embert látni? Hiszen akik drága ruhákat viselnek és fényűzően élnek, azok a királyi palotákban vannak. Ugyan miért mentetek ki? Prófétát látni? Bizony, mondom nektek, még prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről meg van írva: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.” Mondom nektek, hogy asszonytól születettek közül senki nem nagyobb Jánosnál, de aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála. Az egész nép, sőt még a vámszedők is hallgattak rá, és igazat adtak Istennek azzal, hogy megkeresztelkedtek János keresztségével, a farizeusok és a törvénytudók azonban elvetették Isten akaratát azzal, hogy nem keresztelkedtek meg általa.
Kihez hasonlítsam tehát ezt a nemzedéket? Kihez is hasonlók? Hasonlók a piacon ülő gyermekekhez, akik azt kiáltják egymásnak: Zenéltünk nektek, és nem táncoltatok, siratót mondtunk, és nem sírtatok. Mert eljött Keresztelő János, aki nem eszik kenyeret, nem iszik bort, és azt mondjátok: Ördög van benne. Eljött az Emberfia, aki eszik és iszik, és azt mondjátok: Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja. De a bölcsességet minden bölcs igazolja.

Gondolatok az igéről

Miért jöttél? Mit szeretnél? Mit vársz tőlem? Ezeket a kérdéseket ritkán tesszük fel, ha vendég érkezik hozzánk, vagy megcsörren a telefon. Mégis szomorú tapasztalat, hogy általában csak akkor keressük a másikat, amikor tudni, kapni vagy elintézni akarunk valamit. Bárcsak többet beszélgetnénk egymással csupán azért, hogy erősödjön a kapcsolat! Ne dobjuk el a közösség áldását vélt vagy valós igényeink betöltése miatt!
Az Úr Jézus odaáll János mellé, bizonyságot téve arról, aki korábban őróla tett bizonyságot. Jánossal lezárult az ószövetségi próféták szolgálata, mégis aki az Úr Jézus legkisebb szolgájaként közösséget vállal ővele és az övéivel, akár csak egy pohár vízzel, nem veszíti el jutalmát (Mt 10,42). Mi is ígéretet kaptunk, hogy ha nem szégyelljük az Úr Jézust és az evangéliumot, ő is vallást fog tenni rólunk (Mt 10,32). A hit kiteljesedése tehát nem a nagyratörés, hanem a közösség, amelyben az Úr velünk van, és mi egymással (1Jn 1,7). Merünk-e a legkisebbek lenni azért, hogy Krisztus naggyá legyen azokban, akikkel találkozunk vagy beszélünk? Ne csak kérni menj, hanem adni, Jézusról bizonyságot tenni, mert ez a legnagyobb prófétai szolgálat ma! Tedd hittel, bizalommal!