De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus. Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.

Gondolatok az igéről

Amikor valaki csatlakozni szeretne a gyülekezetünkhöz, gyakran megkérdezzük tőle: „Mit fogsz tenni, ha a gyülekezetben egy lelki testvéred bántó szavakat mond neked?” A gyülekezeteinkben mindenki örül az új érdeklődőnek, de csak idő kérdése, amikor a felszínre jön a valóság. „Lakva ismerszik meg az ember” – mondja a közmondás, nem véletlenül. Az embereket korán fel kell készíteni arra, hogy megtanuljanak az Úr Jézusra figyelni, és ha valakinek „rossz” napja is van, ne tudja a lelki békességéből kimozdítani. Jézus korában a farizeusok és az írástudók többségének nem voltak szinkronban a szavaik a cselekedeteikkel. A rájuk alkalmazott kifejezés kétezer év óta nem változott – képmutatók voltak. Ezek a vezetők szerettek a figyelem középpontjába kerülni, szerettek a fő helyekre ülni, és azt, ha mesternek szólították őket. Az alázat legkisebb szikrája is hiányzott belőlük. Jézus ezt kéri a tanítványaitól, így velük együtt tőlünk is: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Mt 11,29) A „vegyétek magatokra” ige szerkezete arra figyelmeztet, hogy ezt nem Istennek, hanem nekünk kell megtennünk.