Akkor a farizeusok elmentek, és elhatározták, hogy egy kérdéssel fogják tőrbe csalni. Elküldték tehát hozzá a Heródes-pártiakkal együtt a tanítványaikat, akik ezt mondták: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és az Isten útját az igazsághoz ragaszkodva tanítod, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét. Mondd meg tehát nekünk, mit gondolsz: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Jézus pedig felismerve gonoszságukat, így szólt: Képmutatók, miért kísértetek engem? Mutassátok nekem az adópénzt! Azok pedig odavittek neki egy dénárt. Ő megkérdezte tőlük: Kié ez a kép és ez a felirat? Azt felelték: A császáré. Ő akkor ezt mondta nekik: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! Amikor ezt meghallották, elcsodálkoztak, és otthagyva őt, elmentek.

Gondolatok az igéről

Heti sorozatunkban nyomon követhettük az ellentétet, ami a krisztusi és a farizeusi gondolkodás között fennállt. Ezek a vezetők, akik a hit és az üdvösség útjának őrei kellett volna hogy legyenek, valójában gyümölcstelen fügefák, engedetlen fiak és gonosz szőlőmunkások voltak. Egy újabb ravasz csellel próbálják lejáratni Jézust, hogy saját tekintélyüket védjék. A vége az lett, hogy saját csapdájukba estek, és önmagukat járatták le. Annyira megszégyenültek, hogy többet kérdezni sem mertek (22,46). Mai szemmel könnyű elítélni és kritizálni a farizeusokat, csakhogy vigyázzunk, hogy ezzel nehogy mi is farizeusokká váljunk! Ez a csapda számunkra is fennáll. Amikor magunkat okosabbnak képzeljük másoknál, vagy valakit meg akarunk leckéztetni, akkor egyik lábunk már benne is van a farizeusi kelepcében.
Mi nem kérdésekkel tartozunk Istennek, hanem válaszokkal. Ő az Úr és Mester, akinek jogában áll kérdéseket feltenni, aki felülről kapta a hatalmat. Tisztelettel és engedelmességgel tartozunk neki, ne maradjunk adósak!
Mivel tartozol Istennek? Bocsánatkéréssel, hálával, engedelmességgel? Add meg Istennek, bármi legyen is az, hogy elkerüld a csapdákat!