A karmesternek: Dávid zsoltára. Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem? Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém ellenségem? Tekints rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom! Ne mondhassa ellenségem: Végeztem vele! Ne ujjonghassanak ellenfeleim, hogy ingadozom! Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem.

Gondolatok az igéről

Valahol olvastam: „A hamis barát olyan, mint az árnyékod. Amíg süt a nap, szorosan melletted van. De mihelyt homályba kerülsz, eltűnik mellőled.” Isten nem ilyen! Soha nem ígérte, hogy könnyű lesz! Azt azonban megígérte Jézus Krisztus, hogy velünk lesz! Életünk legmélyebb pontján is számíthatunk rá. Nagyon tetszik ebben a zsoltárban, hogy a nehézség közepén képes kimondani az író, hogy „én hűségedben bízom”. Ez nem egy elméleti elképzelés, hanem egy tapasztalati tudás. A kettő között pedig ég és föld a különbség. A hívő ember azonban tudja, mert megtapasztalta, hogy Jézus Krisztusban a „menny a földdel összeért”. Vagyis itt a földi tapasztalatom, hogy a mennyből jön a segítség. Ez pedig szabadító és örömre okot adó. Lehet, hogy ma még nem látod, nem tudod és nem érted, hogy mindez hogyan lesz a javadra. Isten azonban pontosan tudja. Emlékezz a hűségére, idézd fel a tapasztalatod, amikor nem hagyott magadra, megsegített! Micsoda fantasztikus alkalom nyílik ma így magasztalni Istent, énekelve, hogy „jót tett velem”.