90 megtekintés 2025. jún. 15. #Isten#keresztény#Baptista Süveges Szilárd igehirdetése a Róm 14:13-23 igeversek alapján. Albertirsai Baptista Gyülekezet
„13Ne ítélgessük hát többé egymást, hanem azt ítéljétek meg inkább, miként nem okoztok a testvéreteknek megütközést vagy botránkozást. 14Tudom, és meg vagyok győződve az Úr Jézus által, hogy semmi sem tisztátalan önmagában, hanem csak ha valaki valamit tisztátalannak tart, annak tisztátalan az. 15Ha pedig testvéred valamilyen étel miatt megszomorodik, máris letértél a szeretet útjáról: ne tedd tönkre ételeddel azt, akiért Krisztus meghalt. 16Vigyázzatok, ne káromolják azt a jót, amelyben részesültetek. 17Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és öröm a Szentlélekben,1Kor 8,8 18mert aki így szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt, és megbízható az emberek előtt. 19Arra törekedjünk tehát, ami a békességet és az épülést szolgálja. 20Étel miatt ne rombold le az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, aki megütközéssel eszik. 21Jobb tehát nem enni húst, nem inni bort és semmi olyat, amin testvéred megütközik. 22Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg Isten előtt. Boldog, akinek nem kell elítélnie önmagát abban, amit helyesel. 23Akinek viszont kétségei vannak, amikor eszik, máris megítéltetett, mivel nem hitből teszi. Mert mindaz, ami nem hitből van, bűn.” (Róm 14:13-23)
Cím: | 2730 Albertirsa, Kolozsvári u. 13. |
Lelkipásztor: | Újvári Ferenc (ügyintéző lelkipásztor) |
Állandó alkalmak: | Facebook oldal |
Honlap: | http://www.albertirsaibaptista.hu |
További információk: | Az Albertirsai Baptista Gyülekezet 1901-ben 4 taggal alakult az Ócsai Baptista Gyülekezet körzetállomásaként. Körzeti állomás: Pilis, Templom u. 6. 2721 |
Weboldal: http://www.albertirsaibaptista.hu/
A gyülekezet Facebook-oldala:
https://www.facebook.com/AlbertirsaiBaptistaGyulekezet/
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!