Ő azonban megkérdezte tőlük: Hogyan mondhatják azt, hogy a Krisztus Dávid Fia? Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: „Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.” Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a Fia?
Miközben pedig az egész nép hallgatta őt, így szólt a tanítványaihoz: Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szívesen veszik a köszöntéseket a tereken, szeretnek a zsinagógákban a főhelyeken ülni és a lakomákon az asztalfőn, akik felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.
Gondolatok az igéről
Csak kívül vagy belül is? Jézus – a mára kijelölt igeszakaszban – a külsőleg fontos, de belsőleg egyáltalán nem megélt igazságokról beszélt. Óva int a külsőleg szép öltözéktől, ám belül képmutatástól, külsőleg a fontoskodástól, ám belül az Istennel töltött idő hiányától. Nagy kísértése a mai keresztény embernek, hogy megannyi feladattal lefoglalja magát. Kívülről úgy tűnik, hogy egy nagyon hasznos szolga, aki minden idejét a fontos és látványos szolgálatra szánja, azonban mindez a nem annyira látványos, mégis a létfontosságú szükségletek rovására megy: az imádkozás, igeolvasás, Istennel eltöltött csendes percek.
Az is nagy kísértése a mai keresztényeknek, hogy színlelésből hosszan imádkoznak azért, hogy bepótolják azt, amit otthon a belső szobában (Mt 6,6) kellett volna tenniük. Isten igéje minderre azt mondja, hogy „óvakodjatok”, lásd 46. vers. Alázatnak tűnhetnek a látványosságra összpontosuló feladatok, azonban ha mögöttük nincs jelen a titokban gyakorolt folyamatos imaélet és az Istennel eltöltött idő, akkor csupán öndicsőítés lesz mindez. Óvjon meg az Úr mindannyiunkat ettől!











