Ekkor újra köveket ragadtak a zsidók, hogy megkövezzék őt. Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében. Ezek közül melyik miatt köveztek meg engem? A zsidók így feleltek neki: Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem istenkáromlásért, vagyis azért, mert te ember létedre Istenné teszed magad. Jézus így válaszolt: Nincs-e megírva a ti törvényetekben: „Én mondtam: istenek vagytok”? Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt, márpedig az Írást nem lehet érvénytelenné tenni, akkor ti hogyan mondhatjátok rólam, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, hogy káromlást szólok, mert azt mondtam: az Isten Fia vagyok?! Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem; de ha azokat teszem, akkor ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában. Ekkor ismét el akarták fogni, de ő kimenekült a kezük közül.
Gondolatok az igéről
Ez az ige rámutat arra, hogy a zsidók és vezetőik szemében ki volt Jézus. Egyértelműen elutasították őt, hiszen meg akarták kövezni, mert istenkáromlásnak tartották azt, hogy kijelentette: „Én és az Atya egy vagyunk.” Nem hittek neki, és nem fogadták el, hogy őt az Atya küldte. Miért fontos, hogy lássuk: Jézust az Atya küldte? Mert ez megmutatja, hogy Jézus jövetele nem véletlen vagy önkényes döntés volt, hanem ez Isten válasza az ember bűnére. Isten már előre eltervezte és elkészítette az utat a megváltásra. Ahogyan János evangéliumában olvassuk: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
Így Jézus halála sem tragikus véletlen vagy emberi erőlködés eredménye, hanem a Fiú Atya iránti engedelmessége volt: „Mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.” (Jn 8,42)
Az akkori vallási vezetők meggyőződése olyan erős volt, hogy inkább köveket ragadtak, mint hogy elfogadják az igazságot. Hogyan látom én Jézust? Hogyan hat rám és a cselekedeteimre az a tény, hogy Isten készítette el a Fiúban azt a keskeny utat, amely az életre vezet?










