Amikor pedig látjátok, hogy Jeruzsálemet ellenséges seregek kerítik be, akkor tudjátok meg, hogy elközelített annak pusztulása. Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, és akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be oda. Mert ezek a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg van írva. Jaj azokban a napokban a terhes és a szoptatós anyáknak, mert nagy nyomorúság szakad a földre és harag erre a népre. Kardélre hányják és fogságba viszik őket mindenféle nép közé, és pogányok tapossák Jeruzsálemet, amíg be nem telik a pogányok ideje.

Gondolatok az igéről

Krisztus döbbenetes próféciája folytatódik. Ki gondolná azt, hogy Isten népe és városa a pusztulásé lesz! A zsidók abban a hiszemben voltak, hogy bármi is történik, Isten védelmezi városát és népét. Már-már babonás hittel voltak meggyőződve arról, hogy az nem történhet meg, hogy elvesszen Jeruzsálem, és legfőképpen a templom. Hiszen az egyedüli Istent csakis ott imádják törvényszerűen!
Azután jön a döbbenet. Elpusztul a város! Nem vették észre a vak vallási vezetők, hogy Isten akkor elhagyta a szentélyt, amikor Krisztust kivezették a Golgotára, akkor kiment a városból Isten, és a városon kívül feszítik meg, a bűnösök közé számolva őt.
Az elhagyatottság az egyik legnagyobb tragédia, ami emberrel történhet. Amikor Isten fordít hátat az embernek, az a végzet. Annál nagyobb szörnyűséget el sem tudok képzelni. Isten kiszolgáltatja az ellenségeiknek a hitehagyó zsidókat. A korabeli krónikák is hatalmas pusztításról számolnak be. Szó szerint kő kövön nem maradt!
Azok menekültek meg, akik látva a jeleket – és ismerve azok jelentését – időben elmenekültek a városból. Történetesen Jézus tanítványai ismerhették és így felismerhették és – fontos – engedelmeskedtek a tanításnak megfelelően.