Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak, amikor látta, hogyan válogatják a főhelyeket: Ha valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyed! – akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! Akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.

Gondolatok az igéről

Ma azt látjuk gyülekezeteinkben, hogy a hívek nem igazán törekszenek az első sorokban helyet foglalni. De itt az Úr lakodalomról beszél, nem templomról. Ahová meghívást kapnak az emberek. Ha meghívott vagyok, akkor ne válogassak a főhelyek között! A tékozló fiúról szóló példázatban azt látjuk, hogy amikor visszatért az atyai házba, úgy gondolta, hogy nem méltó a főhelyre. Az atyja mégis oda ültette. Nekünk is a tékozló fiúval együtt kellene mondanunk. Tégy engem olyanná, illetve ültess oda, ahova te jónak látod! A Jel 19,9-ben azt olvassuk: „Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára.” Nem tölt el boldogsággal, hogy meghívott az Úr Jézus az ő lakomájára? Nem késztet ez hálára és alázatra? Álljon előttünk példaképünk, az Úr Jézus, aki „megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig... Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé...” (Fil 2,8–9) Lelki, győzelmes élet csak alázatban érhető el. Az Úr Jézus azt mondja: „Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónomon, mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónján.” (Jel 3,21) Már várom azt a napot, mikor majd az Úr Jézus azt mondja: „Barátom, ülj feljebb!”

Imaáhítat

Magasztaljuk Isten, mert alázatosan bármit kívánhatunk tőle! (Zsolt 10,17–18)