Láttam a nap alatt ilyen hiábavalóságot is: Van egyedülálló ember, akinek nincs senkije, sem fia, sem testvére, még sincs vége fáradozásának; nem elégszik meg a gazdagsággal, és nem mondaná: Ugyan kiért fáradozom, és kiért vonom meg magamtól a jót? Ez is hiábavalóság és elhibázott dolog.
Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, föl tudják segíteni egymást. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.

Gondolatok az igéről

Sok évtizeddel ezelőtt tanultam sziklamászást. Komoly hangsúly esett a felszerelésre, többek közt a kötélre. Megtanították, hány teljes esést bír ki egy adott kötél, hogyan ismerd fel a szakadásokat, oktattak a karbantartásra is. Nem is gondolnánk, hány apró jel mutatja azt, ha egy kötél már nem tart olyan erősen, még ha látszólag sértetlen is.
Nem azt mondja ez a szakasz, hogy sosem szakad el. Nincs egy ilyen biztosítékunk. A mászás során beszélünk lágy, kemény és extrém esésről. A házasságban is lehetnek ilyenek. Valakiknél látunk egy „extrém esést”, és csodálkozunk, hogy még együtt vannak, míg talán észre sem vesszük, hogy egy másik kapcsolatban már többtucatnyi „lágy esésen” vannak túl, és az a bizonyos „kötél” már a szakadás határán van.
Ne elégedjünk meg a kötél jó kinézetével! Ha a párunk támadás alatt van, a mi feladatunk is, hogy segítsünk ellenállni! Hordozzuk imában, vegyünk át terheket, figyeljük, lássuk meg a sérült részeket, hogy befedezzük, helyreállítsuk, ápoljuk azt a kapcsolatot! Ne csak Istenre hárítsuk a teherbírást, hanem akár ma is kérdezzük meg a párunktól: Neked mi okozta a legnagyobb sérülést, és hogyan gyógyíthatnánk azt meg?

Imaáhítat

Adjunk hálát, mert ma is vannak Isten terve szerinti házasságok és hűséges házasfelek! (Péld 19,21–22)