Eredj a hangyához, te rest,
figyeld, hogy mit tesz, és okulj!
Bár nincs vezére,
elöljárója vagy uralkodója,
mégis biztosítja a kenyerét nyáron,
begyűjti eledelét aratáskor.
Meddig fekszel, te rest,
mikor hagyod abba az alvást?
Még egy kis alvás, egy kis szunnyadás,
összetett kézzel fekvés:
így tör rád a szegénység, mint útonálló,
és a szűkölködés, mint egy fegyveres ember.

Gondolatok az igéről

Iskolai tanulmányaimból eszembe jutott La Fontaine elhíresült tanmeséje a tücsökről és a hangyáról. A tanmese arról szól, hogy a hangya szorgalmasan dolgozik egész nyáron, és gondoskodik, hogy legyen télen ennivalója. A tücsök azonban csak zenélget és dalolgat, aztán télen éhezik. Elmegy a hangyához egy kis ételért, de a hangya elküldi őt mondván: „Daloltál? rendbe van, komám, / Akkor ma táncolj, szaporán.” (Kosztolányi Dezső fordítása)
La Fontaine-t megelőzően a Szentírás már jóval korábban példaként állította elénk a hangya szorgalmas munkáját. A Teremtő ugyanis az általa teremtett természet, így az állatvilág által is meg tud szólítani bennünket.
A hangyák nemcsak keményen dolgoznak (keményebben, mint az ember, ha összehasonlítjuk, hogy testükhöz képest mekkora terhet képesek elcipelni), de önállóak is, nincs szükségük felügyeletre. Szorgos munkájukra leginkább a jövő ösztönzi őket. Számítanak rá, hogy nehéz idők következnek, ezért felkészülnek. Vagyis a hangya arra tanít, hogy bölcs dolog felkészülni a jövőre.
Miközben azt látjuk, hogy a Szentírás itt elítéli a lustaságot és a restséget, azt sem feledhetjük, hogy az élet nem csupán a munkáról és a pénzkeresésről szól.