A feltámadt Krisztuséi vagyunk

2026 - Áhítat, 2026. június 29. hétfő
A hét témája: Én vagyok a feltámadás és az élet

Róm 6,22 – 7,6

Jézus Krisztus gyümölcstermő életre hív, amely az élet, a feltámadás győzelmét hirdeti.

Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet. Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

Vagy nem tudjátok, testvéreim, pedig a törvényt ismerőkhöz szólok, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él? Például a férjes asszony is, amíg él a férje, hozzá van kötve a törvény szerint, de ha meghal a férje, akkor felszabadul a törvény hatálya alól, amely a férjéhez kötötte. Amíg tehát él a férje, házasságtörőnek mondják, ha más férfié lesz, de ha meghal a férje, megszabadul e törvénytől, és már nem házasságtörő, ha más férfié lesz. Ugyanígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste által, hogy másé legyetek: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. Mert amíg test szerint éltünk, a bűnök törvény által szított szenvedélyei hatottak tagjainkban, hogy a halálnak teremjenek gyümölcsöt. Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy a Lélek új rendjében szolgálunk, nem pedig a törvény betűjének régi rendjében.

Gondolatok az igéről

A törvény leleplezi a bűnt, egyben el is ítéli a bűnöst. Krisztus áldozata által szabaddá lehetünk a bűn átkától, a törvény ítéletétől, a kárhozattól. Vannak, akik még a bűn szolgái, és vannak, akik a lelki halál állapotából feltámadva Isten szolgái lettek. Kinek a szolgái vagyunk? Választanunk kell, nem szolgálhatunk két úrnak, nem lehetünk egyszerre a halál és az élet szolgái. Megszabadulhatunk a halál romlott gyümölcseitől, amelyek megmérgezik az életünket. Lehullhatnak rólunk a félelem, hazugság, vádlás és a szégyen láncai. Krisztussal együtt feltámadhatunk egy új életre, ahol a Szentlélek vezetése alatt a megszentelődés gyümölcseit teremhetjük. Jézus mondta: „Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.” A gyümölcstermés feltétele az élet, állandó kapcsolatban kell lennünk Jézussal, az élet forrásával. Nélküle semmit nem tudunk cselekedni, benne kell maradnunk, a beszédeit meg kell tartanunk. Isten igéje által megtisztítja az övéit, hogy még több gyümölcsöt teremjenek. Jézus olyan életre hív minket, ahol a szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás gyümölcsei dicsőítik az Istent.

Kiss János



Napi áhítat e-mailben is.

Iratkozz fel, hogy naponta elcsendesedhess áhítatban!
Milyen nap van ma?
Ennek az ellenőrzésnek az a célja, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy Ön egy valós személy, és nem egy program.
A www.baptist.hu weboldalon elhelyezett adatkezelési tájékoztató tartalmát megismertem. Hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott személyes adatokat az adatkezelő a tájékoztatóban foglaltak szerint kezelje.