Másnap összegyűltek Jeruzsálemben a vezetők, a vének és az írástudók; Annás, a főpap, Kajafás, Jóannész, Alexandrosz és a főpapi család valamennyi tagja. Középre állították és vallatták őket: Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ti ezt? Ekkor Péter, megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk: Népünk vezetői, Izráel vénei! Ha minket ma azért vallattok, mert egy beteg emberrel jót tettünk, és azt kérdezitek, hogyan gyógyult meg, tudjátok meg valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll előttetek ez az ember egészségesen. Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.

Gondolatok az igéről

Aki a Szentlélektől indíttatva szólal meg, az úgy tűnik, hogy bátran mondja Isten gondolatát. (Bár ő csak azt érzi, hogy mondania kell.) De aki csak bátran mondja Isten gondolatát, azt nem biztos, hogy a Szentlélek indította, késztette rá. Önmagában bátran beszélni Istenről nagyon kockázatos, sőt vakmerőség. De Szentlélekkel telítődve megszólalni nem bátorság kérdése, hiszen az belső kényszer. A napokban egy ismerősöm arra kért, hogy segítsek eljuttatni egy általa írt levelet országunk vezetőjéhez. Vannak rajta kívül is sokan, akik úgy érzik, szólni kell közvetlenül vagy áttételesen (hátuk mögött) az országos vagy a helyi vallási vagy társadalmi vagy szakmai vezetőkhöz. Ehhez nem bátorság kell, hanem felhatalmazás. De az kevés, ha csupán magunkat hatalmazzuk fel arra, hogy felszólaljunk vagy felszólítsuk őket. Hívő emberként természetesen elégséges egyetlen személy, Isten maga. A Biblia tele van azokkal a szereplőkkel, akiket Isten kért meg valamire, és általában nekik ez bőven elégséges volt ahhoz, hogy azt képviseljék is bármilyen fórumon. Érdemes hagyni, hogy Isten megmutassa, mire rendelt téged, miben kell megszólalnod.