Amikor a fáraó elbocsátotta a népet, Isten nem a filiszteusok országa felé vezette őket, bár arra közelebb lett volna. Isten ugyanis azt gondolta: Nehogy megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatérjen Egyiptomba! Ezért kerülő úton vezette Isten a népet, a Vörös-tenger felé a pusztán át. Hadirendben vonultak ki Izráel fiai Egyiptomból. József csontjait is magával vitte Mózes, mert József ünnepélyesen megeskette Izráel fiait: Bizonyosan rátok tekint Isten, és akkor vigyétek el innen a csontjaimat magatokkal!

Azután útnak indultak Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.

Gondolatok az igéről

Merre menjek tovább, hogyan döntsek, mi az Isten akarata? Gyakran feltevődik ez a kérdés a hívő ember életében. Izrael saját bőrén tapasztalta nemcsak ennek a kérdésnek a fontosságát, hanem az Istentől jövő megoldást is. Megtörtént életükben a szolgaságból történő szabadulás, de a java még csak ezután jött. Nagy kegyelem az, amikor valaki személyesen átéli Jézus Krisztus megbocsátó szeretetét és a bűneiből való szabadulást. A java még csak ezután jön a hívő életnek. Merre tovább? Az elolvasott versből kitűnik, hogy Izrael népe számára maga Isten volt az, aki gyakorlatias módon vezette népét. Nem akárhogyan, nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban. Nappal is szükség volt vezetésre, de éjjel, a sötétben annál inkább. A tűzoszlop egyszerre bevilágította az utat, és védte a népet. A mi drága tűzoszlopunk, aki bevilágítja az életünket, maga Isten szent Fia. Ezt olvastuk két nappal ezelőtt Jézus szavaival kapcsolatban: „aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12)
Jézus jelenléte biztosít abban, hogy a helyes úton járj ezen a tekervényes életúton. Az ő személye biztosítja ugyanakkor a védelmet is a kellemetlen akadályoktól. Hű az Úr!