Megszaporodó kenyerek csodája

2026 - Áhítat, 2026. február 5. csütörtök
A hét témája: Lukács evangéliuma

Lk 9,10–17

A próbák idején is higgy Jézus Krisztus hatalmában és abban, hogy szeret téged!

Amikor az apostolok visszatértek, elbeszélték Jézusnak mindazt, amit tettek. Akkor maga mellé vette őket, és elvonult velük külön egy Bétsaida nevű városba. De amikor a sokaság ezt megtudta, utánament. Jézus örömmel fogadta őket; beszélt nekik az Isten országáról, és meggyógyította azokat, akiknek gyógyulásra volt szükségük.
Ötezer ember megvendégelése
Amikor a nap már hanyatlani kezdett, a tizenkettő odament hozzá, és ezt mondta neki: Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek el a környező falvakba és tanyákra, hogy ott megszálljanak és élelmet szerezzenek, mert itt lakatlan helyen vagyunk. Ő azonban ezt mondta nekik: Ti adjatok nekik enni! Ők így válaszoltak: Nincs nálunk több, mint öt kenyér és két hal, hacsak el nem megyünk, és nem veszünk eledelt ennek az egész sokaságnak. Ugyanis mintegy ötezer férfi volt ott. Jézus így szólt a tanítványaihoz: Ültessétek le őket ötvenes csoportokban! Így tettek, és leültették valamennyit. Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság elé. Ettek és jóllaktak mindnyájan; azután összeszedték a megmaradt darabokat, tizenkét kosárral.

Gondolatok az igéről

Ötezer férfi és ki tudná megmondani, hány asszony és gyermek követte örömmel eltelve a tanítványokat és mesterüket, Jézust! Az Úr Jézus ebben az időben Galileában nagyon népszerű volt. Sokan követték, mert úgy érezték, a Názáreti több, mint egyszerű rabbi. Akarták hinni, hogy ő a nagyon várt Messiás! Igazuk volt ebben! Betsaida környékén tartózkodtak a Mester és tanítványai. A nép kimerült az egész napos út fáradalmaitól. A tanítványok logikusan gondolkodtak és azt ajánlották Jézusnak, küldje el a zarándoksereget, hogy éjszakára szállásokat szerezzenek, illetve hogy eleséget vásárolhassanak maguknak és a családjuknak. Isten terve azonban más volt puszta praktikumnál! Az Úr gondolatai „magasabbak” a mi gondolatainknál. Jézus a tanítványai felé fordul és egy számukra hökkenetest mond: „Ti adjatok nekik enni!” De csupán öt kenyérkénk van, és két szárított halacskánk. Mi ez ennyinek!? Valóban, ha emberileg nézzük: semmi! De ha figyelembe vesszük, hogy aki ezt mondta, az a világ Ura, a királyok Királya, akkor már más a helyzet. Jézus hangosan áldásért imádkozik, és körülötte mindenki elcsendesedik. Várják a fejleményeket. Nem hiába. Mindenki jóllakott! Csoda történt, ismét!

Meláth Attila



Napi áhítat e-mailben is.

Iratkozz fel, hogy naponta elcsendesedhess áhítatban!
Milyen nap van ma?
Ennek az ellenőrzésnek az a célja, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy Ön egy valós személy, és nem egy program.
A www.baptist.hu weboldalon elhelyezett adatkezelési tájékoztató tartalmát megismertem. Hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott személyes adatokat az adatkezelő a tájékoztatóban foglaltak szerint kezelje.