Bemerítés Pakson

Mindig öröm a bemerítés, de ha valaki olyanokat meríthet be, akik nagyon közel állnak hozzá, az még különlegesebbé teszi az ünnepi alkalmat.

Három gyermekem közül a legidősebb kötelezte el magát Krisztus mellett személyes hitvallással. Sajnos a gyülekezetben nem voltak korbeli társai, akikkel együtt ifjúsági alkalmakat tarthattak volna, ahol beszélgethettek volna hitről, erkölcsről és minden egyébről. A katolikusok, akiké a város egyetlen egyházi fenntartású iskolája, a lelkipásztoruk vezetésével, szervezésével létrehozták a paksi Antióchia közösséget, ahova minden 15–20 év közötti fiatalt vártak. Ide nemcsak katolikus fiatalok járhattak, hanem mindenki, aki Istennel és társaival lelki közösségbe akart kerülni. Összetartó, kiegyensúlyozott, visszafogott közösség formálódott azzal az erős kötelékkel, melyet Krisztus és a hit fogott össze. Az országban működő Antióchia közösségek is találkoznak egymással az úgynevezett Nagy hétvégén, ahol egymással tovább építik a kapcsolatot. Egy ilyen alkalom zárómiséjén az ott levő lelki atya arra bátorította őket, hogy engedjék be életükbe Krisztust, aki az életüket szeretné vezetni, irányítani. Ne arra várjanak, hogy majd akkor hívják be őt az életükbe, ha már elég tiszták lesznek! Fogadják be őt most, és majd Jézus rendet tesz az életükben. A nap folyamán egy fiatal felajánlotta, hogy imádkozna a fiamért, hogy vállalja fel Krisztust. Ezek a lépések segítették abban, hogy a hitét megvallva bemerítkezzen.

A másik bemerítkező, Csányi József, a nagydorogi gyülekezetbe kezdett el járni tizenévesként úgy, hogy csak a nagyszülei voltak hívők, de ők távol éltek. A gyülekezetben ekkor csak idős testvérek voltak, neki nem volt korosztálya. Két évet töltött így a gyülekezetben, aztán eltűnt. Később megházasodott, gyermekei születtek. Egyszer aztán ismét megjelent és megint kezdett járni. Bibliát olvasott, kereste az Istent. A családja sem támogatta ezen az úton. Minek ez? Miért kell az idősek közé járni? Ő azonban arra a felismerésre jutott, hogy nem élhet a bűneiben, Krisztus nélkül, hanem a kereszthez kell jönnie bűnbocsánatért, új életért.

A paksi imaházban nincs bemerítőmedence, így Nagydorogon tartjuk ezeket az ünnepeket.

Az igét Katona Béla sógorom, a pesterzsébeti gyülekezet lelkipásztora hirdette, édesapám, Vasadi Lajos, a nagypapa pedig az új tagok kézrátételes imádságánál mondott áldást.

Paksról a református lelkész házaspár is ott volt, fiam hittantanárai voltak, s nagyon bensőséges, személyes hangvételű köszöntést hallhattunk a lelkésznő részéről. Az Antióchia közösségből is sokan eljöttek, énekkel és szóval is köszöntötték a bemerítkezőket. Meglepetés volt számunkra, hogy a helyi katolikus plébános úr is eljött az ünnepre, aki ezzel fejezte ki, hogy osztozik örömünkben.

A szeretetvendégség megteremtette azt a miliőt, ahol azok a személyek, akik még sohasem vettek részt bemerítési ünnepen, elmondhatták, milyen pozitív benyomást szereztek, és hogy összeköt minket Krisztus.

Vasadi Teodor