Mert én tudom,
hogy az én megváltóm él,
és utoljára megáll a por fölött,
és ha ez a bőröm szertefoszlik is,
testem nélkül is meglátom az Istent.
Saját magam látom meg őt,
tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más,
bár veséim is megemésztetnek.
Gondolatok az igéről
Jób megvallotta a hitét, amely előretekintett, és a szenvedésben Istenhez emelte a lelkét. Hitvallását nem a félelem és a kétségbeesés szülte, az Teremtőjéhez hűséges hitének és életgyakorlatának áldott ajándékaként adatott. Jób szavai a hit szavai, amelyek legyőzték a tapasztalt valóság fájdalmát, és bevezették a földi szenvedésben kínlódó embert az Örökkévaló jelenlétébe, ahol meglátta az Isten által elkészített jövőt. A szenvedés fájdalmában vívódó lélek könnyen a kétségbeesés szakadékába zuhanhat, ahol olyan kérdésekkel találkozhat, amelyekre nem biztos, hogy kap választ.
A „miértek” között hánykolódó ember hite próbához érkezik, és előfordulhat, hogy nem érti Istent. A halál utolsó ellenségként tornyosul minden ember fölé, nem mindegy, hogy milyen hitbizonyossággal készül a lélek a nagy találkozásra. Pál így fogalmaz: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” Keresztény hitvallásunk az evangéliumban gyökerezik, amely a halál feletti győzelmet hirdeti. Jézus Krisztus feltámadása kaput nyit a benne új életre jutottak számára az üdvösség felé, ahol a halál hatalma, a pokol diadalma végleg eltűnik.










