Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem, nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Makedóniába. De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között: ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre? Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztusban.

Gondolatok az igéről

Megérkezés. Izgalommal teli pillanat. Meglátom szeretteimet, a nekem kedves barátaimat. Vagy mégsem?! A meghiúsult találkozás csalódása. Mennyiszer elképzeltem a várva várt hosszú beszélgetéseket, a felhalmozódott élmények megosztását. Már nincs is miért maradnom, ha ők nincsenek itt. A cél egyértelmű volt, a szándék is, sőt az isteni megengedés, a kapunyitás is. Akkor valami mégis elcsúszott ebben a tervben? Vajon mi? Ilyenkor mi legyen? Pál számára a csüggedés, a csalódás nem dédelgetett állapot, nem adja át magát ennek. Példája tanít: nosza, keressem azt, merre tovább! És Pál tudja. Továbbmegy. Találkozás és hiány. Élet és halál. Győzelem és veszteség. Az élet – a gondolkodásunkban – mindig győzelem. A halál a vesztesek útja. Vajon mindig így van? Krisztus halála a győzelem lett, az igazi élet útja. Az őbenne megnyert életnek nem feltétlen kritériuma a földi győzelem. A földi élet ajándék, de az igazi győzelem a benne megtalált valóság. A mennyei győzelem feltétele az elengedés, az átadás. Isten életet adó szeretetével azonban nem lehet nyerészkedni. Tiszta szívvel, őszinte lélekkel oszthatjuk meg a friss forrás vizét, ahogyan Pál is tette, követhető példát mutatva számunkra.