Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. Ezt hirdesd! Ints és feddj teljes határozottsággal: senki meg ne vessen téged!

Gondolatok az igéről

Tegnapi témánk cseng vissza a mai igeszakaszunk felütésében: „megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek...” (11. v.) Nincs tehát előfeltétel vagy elvárt kiindulópont: személyválogatás és érdem nélkül érhet célba ez az üdvözítő kegyelem bárki számára, megmentve sokak életét. Nem célállomása azonban ez a keresztény hívő életnek, hanem egy folyamat kezdete. Isten kegyelme nem kényszerít, ámde kötelez, azaz tanít, oktat, nevel, miután elindított az úton. Annyira szeret minket a Mindenható, hogy elfogad úgy, ahogy vagyunk. Viszont sokkal jobban szeret annál, hogy ugyanabban az állapotban konzerváljon, mint amiben ránk talált. Ezért pozitív irányba meg akarja változtatni az attitűdünket, az életminőségünket, a gondolkodásunkat. Nem történik ez meg egy csapásra, nem is automatikus folyamat. Dolgozni kell vele és rajta. Nem pusztán passzív szemlélői vagyunk ennek, hanem Isten aktív törekvésre hív bennünket. Olykor kellemetlen metszegetéssel, pillanatnyilag fájdalmas tisztogatással járhat ez együtt. De megéri! A szó legszorosabb (eredeti) értelmében katarzissal ér fel. Isten népéhez tartozni, az ő gondviselő fennhatósága alatt élni a legnagyobb kincs már itt a földön is.