Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek. A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára. Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

Gondolatok az igéről

Abban a kiváltságban részesültünk, akik hiszünk az Úr Jézus Krisztusban, hogy a Szentlélek elpecsételt önmagával az örök életre. Ő maga, az ő jelenléte szívünkben a biztosítéka annak, hogy üdvösségünk van, és ennek hatalmas biztonságot kell jelentenie számunkra. Mégis figyelmeztet Pál, nehogy megszomorítsuk a Szentlelket azzal, hogy olyan dolgokat teszünk, amelyek nem kedvesek számára. Pál személyként mutatja be a Lelket, akinek vannak érzései, mint ahogy egy édesapa is elszomorodik, ha gyermeke úgy él, ahogy ő nem tanította neki. Az igazság lelkét nem hagyja hidegen, ha vétkezünk, hiszen utálja a bűnt. Épp ezért fáj neki, ha a bűn azokban van és azokat fertőzi, akik hozzá tartoznak, akiket megtisztított. Annyi mindennek és mindenkinek akarunk megfelelni ebben az életben, miközben pont az, akinek igazán meg kéne felelnünk, kerül a háttérbe. Pedig a legfontosabb az, hogy a mi Istenünk szeret minket. Az ő szeretete járjon át újra, szeretetéből merítsünk erőt, nehogy kihaljon belőlünk a törekvés, hogy tetsszünk a mi Urunknak, hogy ne a szomorúság, hanem a gyönyörködés üljön ki szent arcára, mikor ránk néz!