A pünkösdi ünnepek elé

2264

Pünkösdöt a Szentlélek kitöltetésének ünnepeként és a Gyülekezet, az egyetemes Egyház születésnapjaként ünnepljük évről-évre, többmillió keresztyén testvérünkkel együtt.

Talán magunk elé tudjuk idézni a gyermekkori képesbibliánk képeit, vagy más illusztrációként használt képeket, melyeken a festők megpróbálták megjeleníteni azt, amit az a százhúsz együtt lévő tanítvány átélt. A képeken általában az emberek feje fölött megjelent lángnyelvek láthatók. Mindezt Lukács örökítette meg számunkra az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv első és második részében található gondos leirásában.

Mielőtt azonban ezek a csodás lángnyelvek megjelentek volna, – jelezve a Szentlélek megérkeztét, – már különleges események és élmények részesei voltak a rendszeresen együtt lévő tanítványok. Már ne csak a tizenegyet képzeljük magunk elé, amikor a tanítványokra gondolunk. Ez a kör megmaradt ugyan, sőt kibővült Mátyással, és ettől fogva apostolokként beszél róluk a Biblia, de nem csak ők várták Jézus ígéretének beteljesedését, amelyet a menybemenetelekor tett.

Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” – ígérte Jézus (ApCsel 1,8).

Mire beteljesedett, már százhúszra nőtt a tanítványi közösség létszáma az apostolokkal együtt. Valószínűleg legtöbben a feltámadás csodájának tanúsága miatt csatlakoztak. Az volt rájuk jellemző, hogy „… valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban”. (ApCsel 1, 14a)

„Egy szívvel és egy lélekkel” – ez röviden annyit jelent, hogy egységben imádkoztak. Az eredeti görögben itt álló szó összesen tízszer fordul elő az ApCsel-ben, és ha összevetjük a többi előfordulással, akkor kiderül, hogy a legmefelelőbb értelmezése az itt álló kifejezésnek az, hogy rendszeresen egységes, egyetértésen alapuló imaközösséget tartottak. Vagyis mindannyian ugyanazt kérték és várták, hogy eljöjjön a megígért Pártfogó, Vígasztaló: a Szentlélek. Az, aki betölt, aki erőt ad és felhatalmaz a szolgálatra.

A mondat másik fele is hangsúlyos: „kitartóan vettek részt”. Teljes mértékben elmerültek benne és állhatatosan tették – így lehetne más szavakkal megfogalmazva érzékeltetni ennek a jelentését és jelentőségét. Később ugyanezt a szót használja Lukács, amikor kifejti, hogy hasonlóan komolyan vették az újonnan megtértek a tanulást (igehirdetések hallgatását), a közösségbe járást, az úrvacsorai alkalmakon való részvételt és az imádkozást is. (ApCsel 2,42)

Az elején arra utaltam, hogy ezek az imaalkalmak különleges események voltak. Különlegesek, mert alkalomról-alkalomra többen lehettek, és átélték a közösség megtartó és megerősítő erejét, de méginkább azért mert egységben és kitartóan imádkoztak egy világot megváltoztató ígéret beteljesedéséért. Attól még, hogy Isten megígérte, nem volt felesleges kérni. Épp ellenkezőleg, az Ő ígéretei hatalmaznak fel minket az imádkozásra, és jelentik a meghallgatás biztosítékát.

Csodákat, megtéréseket, ébredést várunk, miközben sok helyen üresek a padsorok a vasárnapi imaórák idején. Ha pedig külön imaalkalmakat szervezünk, akkor általában kevesen veszünk részt és nem bírjuk túl hosszú ideig, mert „belefáradunk” az imádkozásba. Lehet, hogy hiányzik az az egység és kitartás, ami az első tanítványokban még megvolt? A pünkösdi események arra tanítanak bennünket, hogy vinni az evangéliumot és hűséggel szolgálni, csak a Szentlélekkel telve, vele be- és megtöltekezve lehet. (ApCsel 2,4) Ez nem egyszeri esemény, hanem újra és újra meg kell, hogy történjen! (ld. ApCsel 2,4; 4,8; 4,31; 9,17; 13,9) Ahhoz, hogy így lehessen, szükség van az ilyen egységes és kitartó imaközösségekre, mert ez felkészít és átformál, bűnbánatra és megtisztulásra késztet, azaz alkalmassá tesz arra, hogy a Szentlélek betöltsön.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!