Vigyázzatok: kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, csak azért, hogy lássák azt, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod rejtve maradjon; és majd a te Atyád, aki látja a rejtett dolgokat, megjutalmaz téged.
Gondolatok az igéről
A bőkezűség az irgalom ikertestvére. Csodája szintén az irracionalitásában áll: nem valószínű, hogy pont attól számíthatsz bármire is, akinek éppen szükséghelyzetében segítesz. S hogy mégis megáll a vetés-aratás törvénye, arra Isten a garancia: „aki bőven vet, bőven is arat.” (2Kor 9,6)
De több ez, mint befektetés valami jutalom reményében, mely hideg és számító is lehet. Több, mint lelkiismeretünk megnyugtatása, vagy mások előtti megítélésünk javítása. Több, mint akár jelentős vagyonelemek átcsoportosítása, komoly problémák megoldása. Több, mert a szív állapotáról szól, Isten szemszögéből mindenképp. Ennek alapja a „bőszívűség”, ahonnan a cselekedet természetes módon, őszintén, hátsó szándék nélkül, ihletett módon fakad, jó illatú áldozatként.
Honnan lesz ilyenné a szív? Elég, ha menedzserek és motivációs trénerek a bőségszemlélet hasznosságára biztatnak? Számunkra Isten a forrás: hiszen nemcsak végső szemlélője, hanem elsődleges cselekvője is a bőkezűségnek: „aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32)
Kérem, Uram, hogy változtasd a magadéhoz hasonlóvá a szívemet!











