A költészet a hitélet erős eszköze

„Amikor együtt vagytok, mondjatok zsoltárokat, himnuszokat és Lélektől ihletett dalokat!” (Ef 5,19; Simon Tamás fordítása)

Meg szokták különböztetni a vallás, a tudomány és a művészet nyelvét. Ha ugyanarról a jelenségről is szólnak (pl. a megtérésről), ezt különböző módon teszik: a vallás egy bizonyságtételben (vallomásban), a tudomány a teológiában, a művészet egy elbeszélésben, versben. Együtt a megtérésnek, a lelki életnek egy mélyebb, gazdagabb értelmét képesek nyújtani. A vers képes a hitéletet elmélyíteni és gazdagítani. Ezért találkozunk a Bibliában is költői művekkel. Ilyenek például a Zsoltárok könyve, az Énekek éneke, a próféták egyes beszédei, az Újszövetség himnuszai. A régebbi hagyományban többnyire énekelve vagy hangszeres kísérettel mondva adták elő, mindamellett, hogy a következő korok elmélkedő vagy liturgikus olvasmányává is vált. A Zsoltárok könyvét a Biblia verseskönyvének is nevezhetjük. Magyar baptista gyülekezeteink másokhoz képest – hogy tudatosan-e vagy ösztönösen, nem tudni – sokkal hamarabb felismerték a versolvasás és versmondás jelentőségét a hitéletben.

De mitől vers valami?

A vers a köznapi beszédnél összeszedettebben, pontosabban, árnyaltabban, kifejezőbben, inspirálóbban képes közölni a gondolatokat és érzéseket. Ehhez a vers gyakran használja ezeket az eszközöket: szóképek (megszemélyesítés, hasonlat, allegória stb.), egyéni szófordulatok, tömörítések, a szokottól eltérő mondattani szerkezetek, ritmus, dallam, rím stb. A vers ezáltal új vagy mélyebb gondolati és érzületi útra segít bennünket.

A vers és a baptisták

A magyar baptista istentisztelet egyedülálló az egész világon abban, hogy mindig helye volt benne a költészetnek. Nem csupán énekeltük a verseket, hanem mondtuk is. Ezt a gyakorlatot bizonyára segítette a gazdag magyar verstermés. A magyarság versszeretetét pedig minden bizonnyal a mindennapi nyelv gazdag képvilága bátorította. A névtelen versírók több mint 200.000 népköltést és népdalt hagytak ránk. Ez a mennyiség európai viszonylatban egyedülálló.

Tudjuk azt, hogy „nyelvében él a nemzet”. Nyelvünk pedig szinte végtelen mértékben kínálja számunkra a valóság jelenségeinek képi megfogalmazását. Csak néhány példa:

tengerszem, sutba dob, áriázik, szakadatlanul stb. Ez a gazdagság ösztönzi a hívő lélekből előtörő gondolatok, érzületek és vágyak versbe öntését. A magyar baptista lélek kezdettől fogva szerzett énekeket, költött verseket, s ezeket közreadta szóban és írásban egyaránt.

A vers – ugyanúgy, mint a zene – a maga eszközeivel segíti a hívő lelket, hogy jobban meg tudja ragadni szívével az igazságot, magát Krisztust.

A költészet nem más, mint az igazság szépen becsomagolva. A szépsége kívánatossá teszi, ezért elfogyasztjuk, az igazsága pedig ekkor kezd hatni bennünk. Így dolgozik az ige a költészet eszközén keresztül bennünk.

Miért más szavaival mondjuk el?

Költők és írók szövegei gyakran úgy képesek egy-egy életérzést, tapasztalatot, belső állapotot, döntő felismerést megfogalmazni, hogy megfoghatóbbá, s ezért átélhetőbbé teszik azokat számunkra. „Én ezt így soha nem tudtam volna megfogalmazni!” – mondjuk egy-egy találó versnél vagy versidézetnél. A versek rólunk szólnak: a költő a mi örömünket, vágyunkat, bánatunkat, fájdalmunkat és hitünket formálja szavakba. A vers hitünk, lelkünk megvallása, és ily módon út más emberek szívéhez is. A versmondás segíti a kommunikációs készség fejlődését, mélyíti az önismeretet, oldja a gátlásokat, növeli az együttérzés képességét, és olthatatlan vágyat ébreszt Isten iránt. Ezért mondta sokszor Kányádi Sándor: Vers az, amit mondani kell.

Kivételes kincsként érdemes őrizni a hitéletben a versolvasás-versmondás gyakorlatát. Felbecsülhetetlen gazdagsággal szolgálja meg.

Háló Gyula