Péter vallástétele. Jézus először szól haláláról és feltámadásáról
Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: Kinek mond engem a sokaság? Ők így válaszoltak: Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy valamelyik régi próféta támadt fel. Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Péter így felelt: Az Isten Krisztusának. Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják el. Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.
Jézus követése
Azután így szólt mindnyájukhoz: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi? Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében. Bizony mondom nektek, vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg addig a halált, amíg meg nem látják az Isten országát.
Gondolatok az igéről
Jézus és a tanítványok egészen fent járnak Észak-Izraelben. Péter egy csodálatos, Istentől kapott kijelentés által Isten Fiának nevezi Jézust. Igazat állított, ő valóban a Messiás! Jézus ezután tanítja őket követésének körülményeire. Ami nem magától értetődő, és nem is könnyű! Jézus programjának lényege: önmagához hívja az embereket, minden embert, kivétel nélkül. De követésének vannak feltételei! Első: önmegtagadás, az alázat iskolája! Aki ezt nem teszi meg, később éppen Jézust fogja megtagadni és letagadni! Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem! Úgy is mondhatnám, hogy engedjem Jézust az életem legfőbb helyére, előre, és én így kövessem bátran. Önmegtagadás, alázat, követés, kereszt, de ezek ma nem népszerű tanácsok. Ám kétezer éve használhatók és nagyon is hasznosak! Mi lesz így az életünkkel, ami olyan értékes és egyszeri? A Jézusba vetett hit által „túlláthatunk” földi életünk perspektíváján, és messzebbre is elérkezhetünk: Isten örök országába! Fönt van az igazi hon, itt valóban csak zarándokok vagyunk. Ha hitben járunk és nem csupán látásban, hajlandó vagyok a teljes engedelmességre Jézus lelke által!
Mindennap légy bátor hitben járó!











